USA – Kína két jóbarát

hackerxŐrizetbe vette a kínai rendőrség egy nemzetközi hackercsoport kínai tagját. Az akcióra az amerikai, valamint az indiai és a román hatóságok közreműködésével került sor – jelentette a kínai média. A Liu családnevű férfi kihallgatása során azt vallotta, hogy számítógépek “megtámadására”, hackertevékenységre kapott megbízást az Egyesült Államokból és Európából. A feladata e-mail postafiókok feltörése és személyes adatok megszerzése volt. A közbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint a bűnszövetkezet tagjai közül öt gyanúsítottat fogtak el az Egyesült Államokban, négyet Romániában és egyet Indiában. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly hívta fel a kínai rendőrség figyelmét arra, hogy több internetes oldalon hackerszolgáltatást ajánlanak. Az egyes országok illetékes szervei ezt követően fűzték szorosabbra az együttműködést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

E-recept: Szerbia elhúz Magyarország mellett

hét febr 3 , 2014
Akár már 2014 végén vagy a jövő év elején bevezethetik Szerbiában a hagyományos papírrecepteket felváltó elektronikus vényeket – jelentette be hétfőn Belgrádban Momcilo Babic, az országos egészségbiztosítási alap igazgatója. Babic a rendszer lényegét magyarázva elmondta, hogy a számítógépen felírt recept egy központi szerverre kerül, amely bármelyik gyógyszertárban hozzáférhető lesz. Magyarázata […]