Uniós bíróság: nem kell telefonszámot biztosítaniuk az e-kereskedőknek a fogyasztók számára

Az Amazonhoz hasonló elektronikus kereskedelmi platformok nem minden esetben kötelesek telefonszámot bocsátani egy szerződés megkötését megelőzően, azonban olyan kommunikációs csatornát igen, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele – közölte döntését az Európai Unió Bírósága.

Egy német fogyasztói érdekvédelmi szervezet azért indított pert, mert az Amazon EU kereskedelmi társaság, amely kizárólag internetes oldalon értékesít termékeket, a szervezet szerint nem biztosít megfelelő kapcsolatfelvételi lehetőséget, noha a német törvények kötelezik a kereskedőt, hogy minden szerződés megkötése előtt minden körülmények között adja meg telefonszámát. A jogvitában eljáró német szövetségi legfelsőbb bíróság arra kíván választ kapni az európai bíróságtól, hogy ellentétes-e a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelvvel egy ilyen nemzeti szabályozás. Illetve arra, hogy az Amazonhoz hasonló kereskedők alkalmazhatnak-e más kommunikációs eszközöket, például azonnali üzenetküldést vagy telefonos visszahívást biztosító rendszert.

Ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kimondta: az uniós irányelvvel ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás. Azt hangsúlyozta, hogy az irányelv nem kötelezi a kereskedőt hogy telefonvonalat vagy faxvonalat, illetve új e-mail-címet létesítsen azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy vele minden körülmények között kapcsolatba lépjenek. Az irányelv csak arra kötelezi a kereskedőt, hogy bocsásson a fogyasztó rendelkezésére legalább egy, a közvetlen és hatékony kommunikációt garantáló kommunikációs eszközt. Az uniós irányelv célja a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, a kereskedőkkel kötött ügyleteik során a tájékoztatásuk és a biztonságuk garantálása révén – tette hozzá az uniós bíróság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Másfél évet kaphat a trükkös telefontolvaj

vas júl 14 , 2019
ShareTweetPinShareA Fonyódi Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 33 éves férfi ellen, aki sajátos módszert kidolgozva lopott el több mobiltelefont országszerte. A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban többször elítélt vádlott olyan mobiltelefonok adás-vételével foglalkozó kisebb üzleteket szemelt ki, ahol az eladók […]
telefon tolvaj

És még ez is...