Újratervezés: csak ezer legény (vagy leány) van talpon e vidéken

gazdaságvédelmi akciótervA sikeresen levizsgázott 8871 jelentkező közül csak ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket. A résztvevők átlagéletkora negyven év, hatvan százalékuk vidéki, jelentős részük a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé. (Mivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében nem említik a nemek szerinti megoszlást, gyanítható, hogy túlnyomó többségében férfiak tanulhatnak tovább. A -szerk- megj.) A program most induló fázisában az ezer munkát kereső, karrierváltó vagy állását elvesztő kezdi meg az intenzív, négy hónapon át napi nyolc órás elfoglaltságot jelentő képzést. A kijelölt intézményeknél gyakorlatorientált digitális eszközökkel támogatott oktatás zajlik majd négy informatikai szakágban, magyar nyelvű e-learning tananyagból, folyamatos mentori támogatás mellett.

Az intenzív és az első pótvizsgáig ingyenes képzések államilag elismert bizonyítvánnyal zárulnak. A résztvevők kamatmentes hitelt vehetnek fel a Diákhitel Plusz programban, amelyet akár saját informatikai eszköz beszerzésére is fordíthatnak. A felkészülésekkel, szünetekkel és vizsgákkal együtt jövő áprilisra végző informatikusok nagy többsége hamar jól fizető álláshoz juthat. Az Újratervezés program várhatóan kibővített formában folytatódik majd, az alapszintű képzések mellett gyártóspecifikus, haladó tréningek kialakítása is tervben van – közölte az ITM.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Veszteség a Telenornak, nyereség a Magyar Telekomnak, ki az?

pén okt 30 , 2020
ShareTweetPinShareAgilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Technology Steering Hub […]
Orincsay Dániel

És még ez is...