Újabb Űrbatyu indul a közeli világűr elérésére

ballonszonda, űrbatyuÚjabb magaslégköri ballonszondát indít útjára a közeli világűr elérésére a Bakonyi Csillagászati Egyesület és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyut szombaton, a Celldömölk melletti Ság-hegy kialudt vulkáni kráteréből engedik útjára.

Az Űrbatyu, amelynek indítási eseményére külön programmal készülnek a szervezők a Kemenes Vulkánparkban, a tervek szerint 32 ezer méteres magasságig emelkedik a sztratoszférában. A ballonszondát az indítás előtt közel hat köbméter héliummal töltik fel. Ezt követően egy közös visszaszámlálás után indul útjára a majdnem 15 méter hosszúra szerelt ballon és műszergondolája — közölte Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke. Az Űrbatyu már a startot követő másodpercekben megkezdi a folyamatos fényképezést, videózást. Közel 1,5 óra emelkedés után a szonda két kamerája a világűr határmezsgyéjén járva megörökíti majd bolygónk vékony légkörét és a világűrközeli tartományokat.

A szonda útját az érdeklődők a Kemenes Vulkánpark mellett elhelyezett csillagászati távcsövek segítségével követhetik majd. Tiszta idő esetén a ballon szétdurranását is megfigyelhetik a távcsövekkel. Ezt követően a Kemenes Vulkánparkban a korábbi Űrbatyu-küldetések videóit is levetítik. Az akció célja az érdeklődés felkeltése a természettudományok iránt, a csillagászat, az űrkutatás népszerűsítése. Ez a harmadik ballonszonda, amelyet útjára indítanak a szervezők. A ballon műszergondolája ejtőernyővel fog visszatérni. Az Űrbatyu gondoláját ezután begyűjtik, majd a fényképeket, felvételeket, mérési adatokat publikálják. Az elkészült felvételek a YouTube-on is elérhetőek lesznek – közölte az egyesület elnöke.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tulajdonrészt szerzett egy amerikai alap a CyBERG-ben

pén máj 6 , 2022
ShareTweetPinShareA CyBERG Corp. Nyrt. szerződést írt alá az amerikai Yorkville Advisors által képviselt befektetési alappal, átváltoztatható kötvény konstrukcióban történő finanszírozásról, illetve potenciális részesedésszerzésről, 1,2 milliárd forint keretösszegig – közölte a technológia társaság. A lépéssel a cég bővíti finanszírozási lehetőségeit akvizíciók megvalósításához és a kapacitások növeléséhez, továbbá nemzetközi, intézményi befektetői kapcsolatait […]
CyBERG Corp. Nyrt.

És még ez is...