mínuszos.hu

Újabb településeken érhető el a DIGI mobil szolgáltatása

BalatonÚjabb 24, többek között alföldi és Balaton környéki településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI, így októbertől már több mint 650 településen elérhető a magyarországi lakosság hetven százaléka számára – közölte a szolgáltató. A korábbi, már meglévő DIGI és Invitel ügyfelek számára a gyakorlatilag ingyenes tesztidőszak az idei év végéig szól, január 1-től pedig bevezetik az első havidíjas tarifacsomagokat. A frekvenciabővítéssel kapcsolatban továbbra is az a vállalat álláspontja, hogy meghatározó távközlési piaci szereplőként – ahogyan azt a vezetékes szolgáltatás kiépítésében és működtetésében bizonyította, tudjon minél szélesebb körben mobilszolgáltatást is nyújtani, azaz, kapjon lehetőséget újabb frekvenciák megszerzésére – írták. A DIGI Kft.-nek és az Invitel Zrt.-nek együtt 2,4 millió előfizetője volt a 2020. június végi adatok szerint, ezen belül 682 ezer kábeltévé-előfizető, 737 ezer vezetékes internet előfizető, 136 ezer mobil hang és adat előfizető, 650 ezer vezetékes telefon előfizető, valamint 255 ezer műholdas szolgáltatást előfizető.

Az új települések
Hernádszurdok, Végegyháza, Pusztamonostor, Vámosgyörk, Kaposszekcső, Botykapeterd, Beleg, Hidasnémeti, Liget, Zánka, Palotás, Pánd, Vezseny, Gátér, Ludas, Dunaharaszti, Detk, Sellye, Kőröshegy, Zamárdi, Nagykőrös, Kismaros, Abaliget.

Exit mobile version