Újabb milliárdok az EDR-rendszerre

Továbbfejlesztik az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszert (EDR), amely elsősorban a készenléti szervek – Rendőrség, Mentőszolgálat, Katasztrófavédelem – számára készült, magas rendelkezésre állású, megbízható, országos rádió-távközlő rendszer – közölte a fejlesztésben résztvevő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) az MTI-vel. A közlemény szerint a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. (Pro-M Zrt.) és a Cassidian SAS Magyarországi Fióktelepe aláírta azt a 7,5 millió euró (2,3 milliárd forint) értékű megállapodást, amelynek keretében továbbfejlesztik az EDR-t. A fejlesztés az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, összesen három milliárd forintból valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország társfinanszírozásával. Az EDR 2006-os indulása óta eltelt idő szükségessé teszi a meglévő hálózat modernizálását, a fejlettebb, magasabb szolgáltatást nyújtó szoftver verzióra történő fejlesztését.

A projekt során a Cassidian SAS Magyarországi Fióktelepének közreműködésével 23 új bázisállomást (TBS) is telepítenek. A jelenlegi négy kapcsolóközpontból kettőt új generációs típusúra cserélnek, így nő a kapcsolóközpontok fogadó és forgalmi kapacitása, ami lehetővé teszi a 23 – a későbbiekben akár több – új bázisállomás integrálását a biztonságos hálózatba. A 2006 óta üzemben lévő diszpécser munkaállomások közül 200-at továbbfejlesztenek, ezzel a magyar EDR hálózat európai viszonylatban is a legmagasabb technológiai fejlettségű lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.