Újabb erőpróba vár az Athletica Galactica verseny legjobbjaira

Bika csillagképMárcius utolsó hétvégéjén tartották a 2021–2022-es Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny döntőjét a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főszervezésében.

A kilencven hazai és határon túli magyar középiskolás diák közül 23-an jutottak be a döntőbe, ahol két napon keresztül négy fordulóban mérhették össze elméleti, adatelemzési és gyakorlati csillagászati tudásukat. A tíz legjobban teljesítő versenyző alkotja az olimpiai kerettagságot, közülük – az egész nyáron át tartó felkészítés után – a legjobb öt diák vehet részt a 15. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián a grúziai Kutaisziben. A verseny győztese elutazhat a németországi ESO Supernova Planetárium és Látogatóközpontba is a CSFK támogatásával. Az idei döntőnek a bajai Szent László Általános Művelődési Központ adott otthont, az eseményt nagy érdeklődés övezte. A verseny felügyeletét, valamint a feladatok pontozását öt főből álló szakmai zsűri végezte. A zsűri elnökének Borkovits Tamást, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumának csillagászát kérték fel.

„A sikeres diákolimpiai szereplés gimnáziumi éveim legfontosabb célja volt, amiért mindig érdemes volt küzdeni” – jellemezte a versenyt Világos Blanka, a CSFK kutatói asszisztense, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakos hallgatója és korábbi bronzérmes olimpikon. Az elméleti fordulóban a résztvevők csillagászati szakmai és asztrofizikai tudását mérték fel, itt többek között a robbanó csillagok fényességváltozásával vagy a Marsról indított rakéta repülésével kapcsolatos problémákat kellett megoldaniuk. Az adatelemzési fordulóban a diákok például a Ceres törpebolygónak a Bika csillagképben történő mozgására vonatkozó égi koordinátaadataiból kellett kiszámolniuk a csillagok pozícióját és pixelkoordinátáit.

A legizgalmasabb forduló az észlelés volt, amelyet a versenyzők két turnusban teljesítettek a Bajai Obszervatóriumban felállított tíz csillagászati távcső segítségével. A megfigyelés során az égbolt gyakorlati ismeretének sokrétű tudását mérték fel a szervezők. A diákoknak egyebek mellett objektumokat kellett megnevezniük, egy változócsillag fényességét meghatározniuk, illetve a teleszkópban látott égitestet minél élethűbben lerajzolniuk. A versenyen a legjobb helyezést Mátéfy Ádám, a budapesti Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium 12. osztályos tanulója érte el, így ő utazhat el a németországi ESO Supernova Planetárium és Látogatóközpontba.

Az augusztus 14–22. között megrendezésre kerülő 15. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia előtt a tíz kerettag felkészítő hétvégéken vesz majd részt Baján, Budapesten, valamint Piszkéstetőn, továbbá egy hazai egyhetes tábor és egy szlovéniai „miniolimpia” is vár rájuk. A felkészítőkön elért eredményeik alapján választják majd ki azt az öt legjobban teljesítő tanulót, akik hazánkat képviselhetik az idei nemzetközi diákolimpián.


Next Post

Orosz invázió: ingyenesen elérhető a Menedekes mobilapplikáció

csü ápr 21 , 2022
Elkészült az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) Menedekes elnevezésű ingyenes mobilapplikációja. Az OIF saját fejlesztésű egyedi mobilapplikációja az orosz-ukrán háború elől menekülőknek segít a menedékeskérelem feltöltésében és adataik elektronikus rögzítésében. A Menedekes applikációt hiába is keresnénk a Google Play-n, azt az OIF honlapjáról, az ukran2022.oif.gov.hu oldalról tölthető le, ahol több hasznos […]
Menedekes applikáció

Friss, ropogós