Újabb 2,5 milliárd forinttal támogatnak a magyar polgárok egy amerikai multit

1

Megkezdődtek a végső szerelési munkálatok a National Instruments (NI) debreceni gyárának új, “D” épületében, az 5,5 milliárd forintos fejlesztést 2,5 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány – közölte Ábrahám László, a gyár igazgatója. Ábrahám kiemelte: az elmúlt 18 évben a – mérés- és irányításautomatizálás terén piacvezető – amerikai cég folyamatos befektetésekkel bővítette kapacitásait. Hosszú távú tervei igazolásaként 2016-ban jelentette be azt az 5,5 milliárd forint értékű beruházást, amelynek eredményeként 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet hoz létre új globális szolgáltatóközpontjában. A projekt megvalósítása a határidő szerint halad, az új irodaépület várhatóan ez év végéig elkészül. Az új épületben 250-en fognak dolgozni, mindannyian magas hozzáadott értékű pozícióban, mérnöki és informatikai kutatás-fejlesztési és más emberi erőforrás, értékesítési és szolgáltatási területeken dolgoznak, a legtöbbjük felsőfokú végzettséggel, angol és más idegen nyelv ismeretével – sorolta az igazgató.

A NI Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint tavaly 650 millió dollár (183 milliárd forint) volt a 2017. évi mintegy 600 millió dollár (172 milliárd forint) után. Az adózás előtti eredmény a 2017. évi 60,7 millió dollárról (17 milliárd forint) 69,5 millió dollárra (19,5 milliárd forintra) emelkedett egy év alatt.

One thought on “Újabb 2,5 milliárd forinttal támogatnak a magyar polgárok egy amerikai multit

  1. Szegény MAGYAROK, szegények maradnak ! Le a FIDESSZEL és a kormányával !
    Előbb az egészségügyet, oktatást kellene kiemelten kezelni, fejleszteni, stb. nem amerikai cégeket milliárdokkal tömni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az OTT-ONE it-security üzletágat indít

szo szept 28 , 2019
Konzorciumi megállapodást kötött az OTT-ONE Nyrt., az iSRV Zrt. és a Black Cell Informatikai Szolgáltató Kft., ezzel egyidejűleg az OTT-ONE elindította új, IT security megoldásokat nyújtó üzletágát – közölte az OTT-ONE. Az együttműködés keretében az OTT-ONE a konzorciumi tagokkal közösen az ipari infrastruktúrákat, valamint fokozott védelmet igénylő létesítményeket érintő biztonságtechnikai […]