Új zsenifonok a Lenovótól

lenovoA Lenovo három új okostelefont dobott a piacra a napokban. A szuper nagy méretű, hathüvelykes S930-at elsősorban a médiafüggőknek ajánlják, az S650-as egy kompakt méretű, 4,7 hüvelykes igásló, míg a méretben az első kettő között helyet foglaló A859 egy öthüvelykes, nagy teljesítményű mindentudó — legalábbis így jellemzi a gyártó a saját készülékeit. Az S930 megnövelt képernyőterülettel büszkélkedhet, nagyfelbontású, 1280×720 képpontos érintőképernyőjének köszönhetően, míg az S650 egy kompakt méretű, nagy szögben látható (IPS), 4,7 hüvelykes, 960×540 képpontos gHD kijelzőt kapott. Az S930 iker hangszórókkal rendelkezik, amit Dolby Digital rendszerrel erősítettek meg, sőt még irányérzékelőkkel is felszerelték a karakterek 3D-ben való mozgatásához. A négymagos MediaTek processzorra épülő, Android 4.2-t futtató, mindössze 8,7 mm vastag S930 és S650 okostelefonok értékes technológiákkal – többek között a két telefonszám használatát lehetővé tevő duál SIM kártyával – segítik a felhasználókat, hogy minél többet kihozhassanak eszközükből. Nyolc megapixeles, vakuval ellátott hátoldali kamerával, jó képességű előlapi kamerával, a fényképekhez hatásokat adó Super Camera és Super Gallery appokkal, valamint 8 GB-os tárolóval szerelték fel őket. Mindkét okostelefon vezérelhető gesztusokkal, és tartalmazza a Lenovo legújabb alkalmazásindító szolgáltatását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egyre többe kerülhet Windows XP-t használni

hét jan 6 , 2014
ShareTweetPinShareA Microsoft becslései alapján a kis- és középvállalatok harminc százaléka még manapság is Windows XP-t használ. A gyártó ezt az operációs rendszer 2001-es megjelenése óta, azaz több mint 12 éve támogatja. 2014. április 8-a után a Microsoft a Windows XP-t a továbbiakban már nem támogatja, és a szoftver- és hardvergyártók […]
ZX-81

És még ez is...