Új, zseniális átveresére figyelmeztet a rendőrség

bankkártya

Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.

A csalók hivatalosnak látszó telefonszámról, amelyet egy program segítségével generálnak, embereket hívnak fel azzal, hogy a bankszámláikon gyanús pénzmozgást észleltek, és többségében online vásárlások kezdeményezésére hivatkoznak – közölte a KRNNI. Az elkövetők a bizalom elnyerése érdekében bediktálják az ügyfél bankkártyájának – ismeretlen módon megszerzett – számai közül az első és az utolsó négyet, míg a többit az ügyféltől kérik. Ezt követően, a „probléma elhárítása” érdekében különböző programok letöltésére bírják rá a sértettet, amelyekkel távoli hozzáférést biztosítanak maguknak az adott eszközhöz, így látnak minden lépést, minden adatot, amelyet az ügyfél a számítógépén, vagy telefonján végez, beír. A közlemény szerint ráveszik a sértetteket arra is, hogy netbankjuk belépési és bankkártyájuk adatait megadják, majd az így megszerzett információk alapján átutalásokat és internetes vásárlásokat hajtanak végre. A csalók a tranzakciók végeztével a letöltött programok törlésére kérik az ügyfeleket, hogy eltüntessék nyomaikat. Az ilyen telefonhívások esetenként több órán keresztül is eltarthatnak, amire a rendes banki ügyintézéskor nem kerül sor – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!