Új városok térképeivel is bővült a McDonald’s BringaMánia App

Hihetetlen véletlen, de az éppen egy éve útjára indított BringaMánia App számos új város kerékpáros térképével és egy új funkcióval is gazdagodott, így az immár országos applikációval a fővároson kívül is egyre többen válhatnak „bringamániássá”.

A McDonald’s BringaMánia navigációs alkalmazásának segítségével könnyebbé válik a kerékpáros közlekedés és a sportolás is. A kezdetben Budapesten és vonzáskörzetében használható BringaMánia App térképarchívumába bekerült több nagyváros Győr, Székesfehérvár, Szeged, Szombathely, Debrecen valamint a Velencei tó és a Balaton környékének kerékpáros útvonalai is, így már országos szinten alkalmazhatják a navigációs programot a túrázni vágyók, vagy éppen kerékpárjukat a mindennapi közlekedés során használók is. Az applikáció úgy navigál bennünket az utakon, hogy figyelmünket teljes mértékben a forgalomnak szentelhetjük, hiszen tekerés közben elég csak néha rápillantani a kijelzőre, hogy minden fontos információt megkapjunk. Az alkalmazás az induláskor megadott címhez hangjelzésekkel vagy akár hangos navigációval irányít el bennünket, így a kevésbé rutinos biciklisek is magabiztosan manőverezhetnek vele.

A folyamatos térképbővítések mellett az applikáció funkciói is bővülnek. A legújabb bővítés a fitnesz funkció bevezetése volt. Az app méri a megtett kilométert, a sebességet, az elégetett kalóriát (kalkulálva a domborzati viszonyokkal is), valamint a bringázással töltött időt. Az így gyűjtött adatok tárolhatók és visszanézhetők. A funkció segítségével be lehet állítani egyéni célokat is az alkalmazásban, tehát, hogy adott napon, héten, esetleg hónapban hány percet vagy kilométert tervezünk bringázni, illetve mennyi kalóriát szeretnénk elégetni. A bringázás végeztével a kiértékelés megosztható a Facebookon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre egy jó hír: hiba nélkül zajlott le az e-egészségügyi rendszer próbaidőszaka

pén okt 6 , 2017
ShareTweetPinShareHiba nélkül zajlott le az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) próbaidőszaka, a rendszerhez november elsejével valamennyi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónak csatlakoznia kell – mondta az e-health koordinációért felelős miniszteri biztos szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Vartus Gergely elmondta, a rendszer március 15. és augusztus 15. közötti próbaidőszaka alatt nyolcvan intézményt vontak be, négyszázezer […]
okostelefon

És még ez is...