Új területen bizonyíthat Lewis

Gareth Lewis, a Magyar Telekom Digital Platform Tribe szervezet vezetőjeAgilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabban reagálhasson az ügyfelek igényeire. A Digital Platform Tribe feladata digitális platformok biztosítása a többi tribe számára.

Gareth Lewis, a Digital Platform Tribe szervezet vezetője a Leeds Egyetemen szerezte MA diplomáját mesterséges intelligencia témakörben. A játékiparban és az űriparban tett kitérőket követően az agilis módszertan és műszaki architektúrák szaktanácsadójaként tevékenykedett, majd az UBS banknál folytatta pályafutását. Az UBS-nél töltött tíz év alatt kezdetben a digitális és agilis transzformációt irányította, amely lehetővé tette a befektetési bank architektúrájának átalakítását és a middle és back office rendszerek jelentős konszolidációját. Ennek a projektnek a során került Lengyelországba öt évvel ezelőtt. Idén a Lengyel UBS Befektetési Bank vezetőjeként vált meg az UBS-től.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Delta Technologies: fél év alatt 21 milliárdos veszteség

vas nov 1 , 2020
Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés, a társaság adózott vesztesége 2020. január 1-től június 30-ig tartó üzleti évben 21 milliárd forintot tett ki, amely egy egyszeri tételnek, a Delta Systems Kft. üzletrész átértékelésének tudható be – derült ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett egyedi beszámolóból. A tőzsdei […]
Delta technologies