A közleményben idézték Pomázi Gyulát, a hivatal elnökét, aki azt mondta, hogy a szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. Az új szabályok révén a nagy szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján egyértelművé válik az is, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltőknek nem kell fizetniük – jelezte az elnök. Fontos változás a sajtókiadói jog bevezetése is – folytatták. A digitális hírfogyasztás növekedése miatt ugyanis az egyre jelentősebb online hirdetési bevételek jelenleg nagyrészt a nagy internetes platformokhoz jutnak. A jogszabályváltozás révén a kiadók kizárólagos jogokat kapnak kiadványaik online felhasználásánál. A szerzői jogi törvénymódosítás mellett szintén fontos változást jelent a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének megerősítéséről szóló törvény elfogadása” – írták. A megállapodás ratifikálásával Magyarország részese lett a földrajzi árujelzők modernizált nemzetközi oltalmi rendszerének. A magyarországi termelők ezután hatékonyabb eljárás keretében szerezhetnek nemzetközi oltalmat az eredetmegjelölések mellett a földrajzi jelzésekre is – olvasható az SZNTH közleményében.