Új stratégiával terjeszkedik külföldön a Delta Systems

Csontos Zoltán, a Delta csoport menedzsmentjének tagjaA Delta Systems Kft. a vállalat új stratégiája szerint innovációban élenjáró, nemzetközileg is versenyképes céggé válik néhány éven belül – közölte a Delta csoport és az Est Media.

A többek között vezetékes és vezeték nélküli hálózatokkal, felhőszolgáltatással és IoT (Internet of Things, „a dolgok internete”) termékekkel foglalkozó cég a jövőben nagy hangsúlyt fektet a saját termékfejlesztésre. Ezzel elsősorban az ipari digitalizáció területén jelenik majd meg, de hangsúlyt kapnak a vállalatfelvásárlások és a jelenlegi szerződésportfólió bővítése is. Mindennek köszönhetően az árbevétel és a profitabilitás is várhatóan jelentősen növekedni fog – írják a közleményben. Csontos Zoltán, a Delta csoport menedzsmentjének tagja a közleményben úgy nyilatkozott, hogy a Delta Csoport növekedését emelik új szintre a tőzsdei megjelenéssel, illetve az új stratégia megvalósításával. Papp István, az Est Media igazgatósági elnöke, aki köztudottan daliás időkben volt a Microsoft Magyarország vezetője elmondta, fontos gazdaságpolitikai és vállalati célkitűzés a teljes közép-kelet-európai régióban, hogy a nemzetközi cégeknek beszállító iparvállalatok technológiai fejlesztések révén növeljék hatékonyságukat, ebben a folyamatban támogatják információtechnológiai megoldásokkal a hazai és régiós ipari szereplőket.

Az MTI híre szerint a csoport árbevétele a 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti üzleti évben várhatóan 31,3 milliárd forintot tesz ki, amelyből a Delta Systems Kft. árbevétele mintegy 16 milliárd forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NMHH: tavaly a vezetékes internetes telefonálásra volt a legtöbb panasz

ked aug 20 , 2019
A netes problémát észlelők leginkább az otthoni vezetékes internetes telefonálásra, a videotelefonálásra és az online filmnézésre panaszkodtak tavaly – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felméréséből. A problémát észlelők 58 százaléka panaszkodott az otthoni vezetékes internetes telefonálásra, 56 százaléka a videotelefonálásra és 52 százaléka az online filmnézésre. […]
Sophia Loren telefonál

És még ez is...