mínuszos.hu

Új optikai hálózat Debrecenben

optikai hálózatÚj optikai hálózatot épített Debrecenben és környékén a magyar nemzetiségű tulajdonosi kőrrel rendelkező ZNET Telekom Zrt., az 1,9 milliárd forintos beruházás több mint 1,7 milliárd forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósult meg. A társaság közleménye szerint 13 ezer helyszínen tették elérhetővé a szupergyors internetszolgáltatást, a beruházás eredményeképpen 320 utcában már akár gigabites sávszélességgel is internetezhetnek az érintett lakosok, vállalkozások és közintézmények. A projekt befejezésének dátuma május 31-e volt.

A ZNET honlapján közzétett tájékoztatás szerint a 2001-ben garázscégként indult társaság 134 dolgozót foglalkoztat, szolgáltatásai már az ország 11 megyéjében, több mint 660 településen elérhetők, a lakossági és üzleti előfizetők száma meghaladja a 26 ezret. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a zrt. 2,65 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el 2022-ben az előző évi 2,33 milliárd forint után, adózott eredménye csaknem 228 millió forint volt tavaly, míg a 2021-ben 122 millió forint.

Itt érhető el az új hálózat
Bayk András kert, Ondód, Nagymacs, Józsa városrész egyes területei, Harsteinkert, Biczókert, Bayk András kert, Északi terület egyes részei, mint például Nagycsere, Haláp, Tócoskert, Acsádi úti zártkertek, Olimpia fasor, Bánk, valamint a város bizonyos területei, mint: Huszti lakópark, Veres Péter utca, Kurucz utca, Mátyás Király utca, Gáspár György kert, Méhészföld, Honvéd utca, Csap utca, Acsádi út, Zúzmara utca, Kishegyesi út, Lóskuti út, Határ út, Harsona utca, Pokoli kert.


 

Exit mobile version