Új marketingkommunikációs vezető az Invitech-nél

Kaczur Tibort nevezték ki az Invitech marketingkommunikációs vezetőjének. Fő feladata az olyan területek erősítése lesz, mint az inbound és a content marketing, valamint a marketing automatizáció.

Kaczur legutóbb a vállalati it-disztribúciós piac egyik meghatározó szereplőjénél, az amerikai Avnet Technology Solutions-nél szerzett nemzetközi tapasztalatokat az újgenerációs it-megoldások terén, az elmúlt években pedig már a cég regionális marketing és pr-vezetőjeként támogatta annak dél-kelet európai terjeszkedését. Pályafutását neves hazai pr-ügynökségeknél kezdte (CafePr, Hill+Knowlton), ahol több informatikai ügyfél kommunikációját is segítette. A szakembernek a következő időszakban olyan it-technológiák bevezetésének marketingkommunikációs támogatását kell irányítania, mint például az újgenerációs biztonsági szolgáltatások és felhőmegoldások vagy az IoT-hálózatok széleskörű elterjedése.

„Nagyon izgalmas feladat lesz az Invitech márka erősítésén dolgozni, hiszen a húszéves tapasztalattal rendelkező társaság ezzel a névvel mindössze két éve van jelen a piacon. Ez egyrészt jó alapokat jelent, ugyanakkor komoly mozgásteret biztosít az ismertség további növeléséhez. A társaság presztízse igen magas az iparágon belül, de a potenciális ügyfelek elérésében még sok lehetőség van” – nyilatkozta Kaczur.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

eMAG: úgy veszik a tévéket, mintha ingyen osztogatnák

hét júl 2 , 2018
ShareTweetPinShareMíg tavaly nyáron az eMAG.hu több mint hetven százalékos forgalomnövekedését a hazai sportesemények okozták, idén már a futball világbajnokság miatt fogynak nagy számban a televíziók. A vásárlók elsősorban a 49 hüvelyk és 55 hüvelyk közötti készülékeket keresik, jellemzően a 100- és 150 ezer forint közötti modellekért hatalmas az érdeklődés. Az […]
eMAG

És még ez is...