Új lendülettel indul a Megoldások a holnapért ötödik évada

Samu Zsófia, SamsungÖtödik alkalommal indul a Samsung és az EdisonKids közös, kreatív problémamegoldó kezdeményezése, a Megoldások a holnapért, amelyben szezonról szezonra jövőépítő diákcsapatok adnak izgalmas válaszokat.

A Megoldások a holnapért 2025-ös kihívása Közösség, Egészség és Fenntartható jövő témájában mozgósítja a tudomány és a technológia iránt érdeklődő fiatalokat. A verseny egyik alappillére a Samsung nemzetközi Solve for Tomorrow programja, amely idén fennállásának 15. évfordulóját ünnepli, mindezt az újratervezés lendületével. Ennek megfelelően az idén ötéves hazai kihívás is megújult kategóriákkal, tartalmakkal, képzésekkel, új szakmai résztvevőkkel várja a pályázókat, akik a program során elsajátíthatják a tervezői gondolkodás (design thinking) modern, jövőbiztos eszköztárát, fejleszthetik személyes készségeiket, amellett, hogy az inspiráló, támogató közösség tagjává válhatnak. Mint minden évadban, a program ezúttal is nagy hangsúlyt fektet a tanárokra és az ő fejlődési lehetőségeikre is: ehhez kapcsolódik többek közt a stresszkezelés és annak módszertana, amely újdonságként jelenik meg idén.

A 7-12. osztályos ötletgazdák idén január 16. és február 17. között 2-6 fős csapatokban nevezhetnek egy kétperces bemutatkozó videóval, amelyben a problémafelvetésüket és a megoldási javaslatukat prezentálják az általuk kiválasztott témakörben. Az idén ötödik évfordulós kezdeményezés az újszerű ötleteket ünnepli, legyen szó akár klasszikus offline projektekről vagy modern, digitális eszközökre épülő pályázatokról. A zsűri kreativitás, kritikai gondolkodás és megalapozottság szerint bírálja el a jelentkezési időszak videóit, emellett idén a társadalmi felelősségvállalás, valamint a kommunikáció és a csapat együttműködése is irányadó szempont lehet a döntéseknél.

Várják az ötleteket

A Közösség kategóriában pályázó fiatalokat kifejezetten arra hívják fel, hogy nyújtsanak segítő kezet olyan személyeknek vagy csoportoknak, akiknek valamilyen nehézséggel kell megküzdeniük vagy kiközösítés éri őket. Az Egészség témájában olyan ötleteket várnak, amelyek támogatják a testi, lelki és szellemi egészség megőrzését, a stresszkezelési módszerek széleskörű elterjedését, vagy például az egészségügyi folyamatok digitalizációját. Fókuszba kerülhet az egészségügyben dolgozók és a betegek körülményeinek javítása, vagy akár az emberi méltóság megóvása nehéz helyzetekben. A Fenntartható jövő kategóriában pályázó diákok iránytűként tekinthetnek az ENSZ által meghatározott 17 célra a fenntartható jövőért. A fenntartható városoktól a nemi egyenlőségig, a minőségi oktatás és munkahely kérdésétől a biodiverzitás vagy akár a fenntartható termelés és fogyasztás tematikájáig számos problémafelvetési lehetőséget kínál ez a témakör is.

A Megoldások a holnapért kihívásában diákcsapatok versenyeznek: a jelen problémáira hoznak jövőformáló megoldásokat, azzal a céllal, hogy a közösséget szolgálhassák és a világot egy jobb hellyé tehessék. A program egy különleges alkotóműhely, ahol a több hónapig tartó folyamat során a résztvevőkből valódi jövőtervező közösség válik. Emellett szakmai támogatással, többek közt a neves szakemberek mentorálásával nem csupán jövőformáló ötleteiket fejleszthetik, hanem önmagukat is.

Kulcsszerepet töltenek be a tanárok

A kihívásba 50 csapat jut be, akik szakértői támogatással végzik el a képzést, amelynek során a magyar Blue Colibri startup által fejlesztett interaktív platformot használva, új tanulási felületen szerezhetnek jövőálló készségeket, miközben egymást is megismerhetik. A feltöltött szakmai videókon keresztül elsajátított design thinking-ismereteket, a kreatív gondolkodás és a problémamegoldás modern eszközeit a későbbi tanulmányaik, munkájuk során is kamatoztathatják. A március 1. és április 7. közötti első szakasz anyagai, online és élő eseményei is segítik a résztvevőket abban, hogy új megvilágításba helyezhessék ötleteiket.

Az ötéves kihívás az elsajátítható hasznos ismeretek, készségek tekintetében is emeli a tétet. A TOP 50-be bekerülő résztvevők képzése során fontos szerephez jut a stresszkezelés, valamint abban is támogatást kapnak, hogy minél hatékonyabban tudják átadni üzeneteiket és minél jobb és figyelemfelkeltőbb videót készíthessenek. A TOP 8-ba jutottakat prezentációs (pitch) gyakorlatokkal is segítik a döntőhöz vezető úton, hogy az esetleges félelmeiket kreatív erővé változtathassák, és profi módon adhassák elő ötleteiket a zsűrinek a május 30-i döntőben. Idén is kulcsszerepet töltenek be a programban a tanárok, ezért ők a közös workshopokon felül személyes mentorálást, facilitációs képzést is kapnak, külön módszertannal a stresszkezelés és a motiváló visszajelzés területén. A program célja, hogy mind a fiatal gondolkodók, mind tanáraik és mentoraik együtt járhassák be a jövőtervezés és a személyes fejlődés útját, és az újonnan megszerzett eszköztár segítségével megtalálhassák a legjobb megoldást saját felvetéseikre.

Kiderítenék mekkora empátia jellemzi a fiatal generációt

„Büszkék vagyunk rá, hogy immár ötödik éve Magyarország is fontos állomása a Solve for Tomorrow programnak: évadról évadra inspirál és meghat bennünket is, mennyi kreativitás, érdeklődés, és nem utolsósorban milyen magas fokú empátia jellemzi a mostani fiatal generációt. A legújabb, évfordulós idényben olyan alapvető emberi értékekre helyezzük a hangsúlyt, amelyek a pozitív társadalmi változások és a fenntartható jövő alapkövei lehetnek, és arra kaphatunk megoldásokat, hogyan állhat ezek szolgálatába a technológia, és miképp segítheti előmozdításukat. A gondolkodás, a közösség, és persze a sok szórakoztató élmény mellett előtérbe helyezzük a társadalmi elfogadást, a testi-szellemi egészséget. Idén is tárt karokkal fogadjuk az új jelentkezőket, csakúgy, mint a visszatérőket, hogy tovább épülhessen ez a nagyszerű közösség, és még több tehetségnek adhassunk friss eszközöket és teret a kibontakozáshoz” – nyilatkozta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

A tavalyi győztes projektjében is egyszerre jelent meg a társadalmat, közelebbről az oktatást érintő problémák iránti érzékenység és az innovációhoz, a technológiához való érzék. A Polyp csapat, azaz Bacsur Dániel és Vajda Ádám a mesterséges intelligencia segítségével avatart hoztak létre, amely arra szolgál, hogy személyre szabottan támogassa a fiatalok tanulását, a tanulók saját ritmusához igazodva.

Várják az új és visszatérő csapatok jelentkezését

„A mai diákok jelentős százaléka olyan munkahelyen fog dolgozni, ami ma még nem is létezik, vagy éppen kialakulóban van – nyilatkozta Borsos Dorottya, az Edisonplatform vezetője az idei kihívás kapcsán. – Hogyan lehet egy ismeretlen jövőre felkészíteni a fiatalokat? XXI. századi kompetenciákkal, melyekre bárhol, bármikor lehet támaszkodni egy gyorsan változó világban. Az EdisonKids/Samsung versenyén gyakorlati feladatokkal, új módszerekkel, innovatív képzésekkel erősítjük tizenéveseknél a kreativitást, problémamegoldást, kritikai gondolkodást vagy például az együttműködést. A verseny szakmai felépítésének fókuszában ezen kompetenciák erősítése, a gyakorlati megközelítés, a dobozon kívül való gondolkodás mellett a soft skillek fejlesztése is teret kapott. Várjuk az új és visszatérő csapatok jelentkezését is!”

Még több törődés, támogató, inspiráló közösség, megújult képzések, az élet számos területén hasznosítható gyakorlatok – többek közt ezekkel a lehetőségekkel várja első nevezőit és visszatérő pályázóit a Megoldások a holnapért 2025-ös kihívása.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Díjazták a TCL legújabb innovációit a CES-en

hét jan 20 , 2025
A TCL szórakoztatóelektronikai és televíziós márka a Las Vegas-i CES 2025 kiállításon mutatta be legújabb háztartási készülékeit és légkondicionáló megoldásait. A TCL Electronics több díjat is kapott a CES 2025 kiállításon, bizonyítva technológiai kiválóságát a kijelző-innovációk és az intelligens otthoni megoldások terén. A legkiemelkedőbb termékek között szerepel a TCL 50 […]
CES

És még ez is...