mínuszos.hu

Új központ az internetes csalások megfékezésére

ZX-81

Számítógépes bűnözés elleni központ felállítását javasolja az Európai Bizottság. Tervek szerint jövő januárban állna fel az Európai Cyberbűnözés Központ, amelynek az Európai Bizottság javaslata alapján az lenne a feladata, ahogy megelőzze az internetes és elektronikus csalásokat, visszaéléseket, valamint kifejezetten erre a területre szakosodott nyomozók vizsgálódhatnának a már megtörtént ügyekben. A Bizottság szerdán fogadta el az ezzel kapcsolatos javaslatot, minderről azonban az Europol vezetőtestületének is döntenie kell, hiszen a hágai központú európai rendőri szervezeten belül jönne létre a központ. A belügyi EU-biztos elmondta, naponta egymillió ember esik valamilyen számítógépes bűncselekmény áldozatául, az eddigi károk elérhetik a 390 milliárd amerikai dollárt is.

Exit mobile version