mínuszos.hu

Új készségeket követel a mesterséges intelligencia… a természetes intelligenciát

mesterséges intelligenciaA mesterséges intelligencia hatékony alkalmazásához minden szinten új készségeket és képességeket kell elsajátítaniuk a munkavállalóknak.

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az Artificial Intelligence Skills Alliance (Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége – ARISA) tanulmányára hivatkozva azt írta, hogy a mesterséges intelligenciához nem csak a szoftverfejlesztőknek kell érteniük, az alkalmazottaknak és a vezetőiknek egyaránt képezniük kell magukat ezen a téren. A cégek visszajelzései szerint már most is keresettek azok a szakemberek, akik látják a mesterséges intelligencia bevezetéséből adódó üzleti lehetőségeket, emellett egyre több gépi látásra és természetesnyelv-felismerésre szakosodott mérnökre lesz szükség rövid időn belül. Kiemelkedően fontos terület az adatgyűjtés is, hiszen ezek nélkül a döntéshozatalt támogató algoritmusok nem működhetnek hatékonyan.

A munkavállalók és vállalati döntéshozók igényeit felmérő, Magyarországra is kiterjedő kutatásban több mint négyszáz cég vett részt. (Érdekes lenne tudni mely iparágak vállalatait keresték meg. A -szerk- megj.). A visszajelzések alapján az IVSZ mint az ARISA résztvevője (sic) úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek fejlesztése sürgető feladat, ám egyúttal nagy lehetőség is a magyar gazdaság számára. A mesterséges intelligencia versenyképességi kérdés, jó esetben a vállalatok készségszinten használják a korszerű technológiát, és azok segítségével új fejlesztéseket hozzanak létre. A közlemény szerint a visszajelzésekre alapozva uniós szintű stratégia készül a mesterségesintelligencia-készségekről, ezt követően képzéseket dolgoznak ki és tesznek közzé.


 

Exit mobile version