Az IT Services Hungary (ITSH) nyolcmillió forintos támogatásával modern hálózati labort alakítanak ki a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban – jelentették be a cég és az iskola vezetői. Barcsa Lajos igazgató és Karsheh Nabil, az ITSH üzletágvezetője egyaránt hangsúlyozta a 2007 óta tartó együttműködésük eredményeit. Az ITSH 2007-ben elsőként lépett kapcsolatba az oktatási intézménnyel, ahol közös it-osztályt hoztak létre, számítógéptermet alakítottak ki, és lehetővé tették, hogy a diákok a cégnél vehessenek részt gyakorlati képzésben. Nabil elmondta, hogy a Mechwart diákjai az ITSH-nél megszerzett egy-két éves gyakorlati tapasztalattal léphetnek ki pályakezdőként a munkaerőpiacra, ami hatalmas előnyt jelent számukra. Barcsa a nyolcmillió forint értékű adományról azt mondta, az eszközökkel a diákok olyan hálózati környezetet tudnak szimulálni, amilyet később a különféle cégeknél üzemeltetni, fejleszteni fognak.