mínuszos.hu

Úgy tűnik a Telenor egyedül nem lesz képes az 5G-s hálózatot kiépíteni

Az 5G-re való átállás minden eddiginél nagyobb hálózatfejlesztési beruházást igényel a szolgáltatóktól, ami előrevetíti a hálózatmegosztás lehetőségét – mondta a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Drozdy Győző vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes kifejtette: a hálózatfejlesztésekre fordított összeget üzleti titokként kezelik, a beruházásokban egyrészt a frekvenciavásárlásra, másrészt a hálózat építésére költenek a terveik szerint. Koller György, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese szerint nem az 5G lesz az utolsó technológia ami az ágazatot érinti a jövőben, a hálózati elemek meg fognak újulni minden szolgáltatónál, néhány éven belül. A telefonálás 2019-ben már csupán egy a sok funkcióból, amire a mobilokat használják. Míg a 90-es években a hangátvitel, mára már az adatforgalom a meghatározó – mondta. A mobilinternetes adatforgalom évek óta folyamatosan nő a Telenor hálózatán, 2018-ban közel kétszeresére nőtt 2017-hez képest. A kínai beszállítókkal kapcsolatos felvetésre azt mondta: a világszerte mintegy 800 távközlési szolgáltatót tömörítő szakmai szervezet, a GSMA is azon az állásponton van, hogy nem lehet kizárni a kínai gyártókat a fejlesztésből, mert az hátrányos a fogyasztóknak is. Jelenleg négy hálózati infrastruktúrát gyártó cég van, abból kettő kínai. Rámutatott: ezek esetleges kizárásával a maradék kettő nem fog tudni olyan sebességben gyártani, ahogy azt az operátorok igényelnék, és ez áremelkedést is hozna. A jövőt nehéz megjósolni, figyelemmel követik a lépéseket – tette hozzá.

(Érdekes lenne tudni, hogy kivel vagy kikkel kívánná együtt felépíteni az 5G-s hálózatát a Telenor, és, ha nem kikkel, akkor ahhoz mit szól majd a GVH és az NMHH. A -szerk- megj.)

Exit mobile version