A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése szerdán a testület titkárságának webszervereit ért terheléses támadás miatt félbeszakadt. A hétfői közgyűlés a korábban elmaradt napirendi pontokkal folytatódik, majd a közgyűlés tagjai megvitatják a jelöltekre tett javaslatokat, és amelyen új elnököt is választanak – tudatta az MTA Kommunikációs Főosztálya. Az elnöki posztért ketten indulnak: Freund Tamás neurobiológus és Pléh Csaba pszichológus, nyelvész. A terheléses támadást kivizsgálják. A technikai kockázatok elkerülése érdekében a szavazás az ülés lezárása után az Akadémia e-választási rendszerében zajlik többek között az Akadémia elnökéről, főtitkáráról, főtitkárhelyetteséről és alelnökeiről. A 24 órás szavazás eredményét kedden délután hirdetik ki.
Next Post
Bakonyi szerint a pénzintézetek nem csak a pénzünkre pályáznak
hét júl 6 , 2020
Demokratizálódik az internetezők világa: már nem csak a fiatalabb, városi, jó anyagi körülmények között élő férfiakra jellemző a világháló használata – erről beszélt Bakonyi Eszter piackutató, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársa egy tévéműsorban. A szakember egy tavaly év végi kutatás eredményeit ismertetve elmondta: Magyarországon a 16 évnél […]

És még ez is...
-
2013. március 14.
A Pentagon mostantól támadással védeketik
-
2020. június 24.
A közösségi oldalak az álhírek melegágyai
-
2013. december 6.
Ilyen élete lesz a következő generációnak I.
-
2017. szeptember 25.
A Yandex székházát is ki kellett üríteni hamis bombariadó miatt Moszkvában
-
2020. október 17.
A kibertér veszélyeiről indít bűnmegelőzési kampányt a rendőrség