Szegedi Tudományegyetem

A 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a 2021/2022. tanévben ünnepli centenáriumát. Az SZTE elődintézményét Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581. május 12-én alapította Kolozsvárott. A „Magyarország második tudományegyetemeként” újjászülető universitast az I. világháború végén a román hatóságok száműzték, 1921-ben Szegeden talált otthonra. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter támogatásával lett „Tisza-parti Göttinga” a Szegedi Tudományegyetem. Itt végezte a biológiai égés folyamatával kapcsolatos, különösen a C-vitamin és a fumársav katalízis szerepét tisztázó, Nobel-díjjal elismert kutatásait Szent-Györgyi Albert. Itt tanult és lett biológussá, a biokémia doktorává Karikó Katalin, a COVID-19-pandémia megfékezésében kulcsszerepű vakcina fejlesztését, az mRNS technológiát felfedezéseivel megalapozó kutató.

Az SZTE több mint nyolcezer munkavállalójával – ezen belül több mint 2200 oktatójával és kutatójával – valamint 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE a világ legjobb négyszáz egyeteme közé került a Times Higher Education Impact Ranking legújabb rangsorában, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja.

Az SZTE a Quacquarelli Symonds (QS) 2021-ben nyilvánosságra hozott felsőoktatási intézményeket rangsoroló listája szerint Magyarország legjobb egyeteme, a világrangsorban pedig az 551-560. helyen áll. A szegedi egyetem a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként szerepelt a UI GreenMetric Ranking of World Universities toplistáján, a világrangsorban jelenleg a 85. legzöldebb felsőoktatási intézmény. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia és más idegen nyelveken is. Az egyetemen már több mint négyezer külföldi diák tanulhat több mint hetven nemzetközi diplomás képzésben.

Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az SZTE stratégiai kapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és a világ legmodernebb lézerközpontjával, az ELI-ALPS-szal. Az SZTE klinikai hálózata nemzetközi rangú orvosképzéssel, kutatási eredményeivel és színvonalas egyészségügyi ellátással szolgálja az országhatárokon átnyúló régió lakosságát. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Az SZTE tagja a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) projektnek, részt vesz az Európai Egyetemi Szövetségben és az SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózatban.

www.u-szeged.hu/
www.facebook.com/univszeged/
www.instagram.com/uniszeged/
https://www.linkedin.com/universityofszeged
https://twitter.com/Uni_Szeged
https://www.youtube.com/user/UnivSzeged