Somogyi Tamás

Keresés

Somogyi Tamás T-SystemsSomogyi Tamás a konzultációs terület szakmai összefogójaként az iparági konzultációs területet irányítja a szervezetben. A T-Systems iparági konzultációs szakemberei erős iparági tudással rendelkeznek, ismerik a szektor működésének sajátosságait, problémáit, ezáltal olyan sztenderdizált megoldásokat kínálva az ügyfelek számára, mellyel saját iparágukban kézzelfogható versenyelőnyhöz jutnak.

Somogyinak majdnem harminc éves szakmai tapasztalata van az egészségügyi szektor és az informatika világában, az elmúlt 17 évben főként az it-szektorban volt jelen. Szakmai pályafutását a VARIP Rt.-nél kereskedelmi képviselőként kezdte, majd több vezetői pozícióban is megfordult az Első Pesti Telefontársaság Rt.-nél, illetve a MatávCom-nál. 2004-ben csatlakozott a Synergon Informatikai Nyrt.-hez, ahol különböző vezetői pozíciókat töltött be az Egészségügyi és Önkormányzati üzletágnál, és az Államigazgatási, Egészségügyi és Önkormányzati szektornál, ezután a Delta Informatika Zrt.-nél folytatta pályáját. 2014-től a PannonCom Kft. cégvezetőjeként vett részt a vállalat stratégiájának kialakításában. Ez idő alatt olyan programok irányítása és megvalósítása köthető a nevéhez, mint például a Szupergyors Internet program, vagy az Iskolai WIFI program. 2019-tól a T-Systems leányvállalata, a Pan-Inform Kft. ügyvezető igazgatója.


 

Next Post

Kroó Győző

hét dec 4 , 2023
Keresés Search 2021 augusztus 1-jével Kroó Győző csatlakozott a T-Systems Magyarország vezető csapatához, az Enterprise Sales terület irányításával az értékesítési területekért felel. Kroó a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának mérés- és műszertechnika szakán végzett, több mint tízéves hardverfejlesztő mérnöki tapasztalattal rendelkezik, melyet a Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI) szerzett. Vezetői pályáját […]
Kroó Győző