Simó György

Keresés

Simó György TamásSimó (Korlátlan) György 1967-ben született, s rá harminc évre, 1997-ben végzett szociológusként az ELTE-n. Egyetemi tanulmányai alatt 1992 és 1996 között a Magyar Narancs című hetilap munkatársa, a Tilos Rádió alapítója, műsorvezetője, később a kuratórium elnöke volt. 1997-ben fél éven át a Filmvilág szerkesztőjeként dolgoztam, majd 1998-tól a MATÁV Rt. tartalomszolgáltatási tevékenységét előkészítő csoport (a későbbi [origo] portál) üzleti és megvalósítási tervéért, később a portál megteremtésének és piaci bevezetésének projektmenedzsmentjéért felelt.

1999-től a MATÁVnet programigazgatójaként feladatai közé tartozott a vállalat tartalomszolgáltatási üzletágának vezetése, a termékfejlesztés irányítása, valamint a vállalati stratégia alapelveinek kidolgozása. 2000-ben a MATÁV-csoport internetstratégiájának kidolgozását végző projekt egyik vezetője, majd április 1-től a MATÁVnet Kft. vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, szeptember 1-től pedig az Axelero Internet (2001. május 2-tól ezen a néven) médiáért, stratégiáért és kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettese volt. 2003. november 1-jén az Axelero Internet vezérigazgatói pozíciójának betöltésére kapott megbízást.

Ekkor érdemelte ki a „korlátlan” eposzi jelzőt, ugyanis ő volt az, aki kitalálta, hogy a korlátlan internet nem korlátlan, mert aki a korlátlan előfizetésével 200-250 gigabájtot tölt le az többmilliós veszteséget okoz a cégének, hiszen a „normál” havi forgalom három gigabájt. Ezzel a magyarországi újbeszél előfutára cím is megilleti.

2006. szeptember 20-tól a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág vezetői pozícióját töltötte be, majd 2008. január 1-től az Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletág vezetője lett. Ő vezényelte le az utóbb „rendkívül sikeresnek” bizonyuló iWiW akvizíciót.

2010-ben elvállalta a Vodafone újonnan létrehozott üzletfejlesztési részlegének vezetését.

2009-ben megalapítja saját, befektetésekkel foglalkozó társaságát a Bazin Investment Kft.-t, amelyet máig is tulajdonol. 2012-ben részt vesz a Freedee Nyomdai Szolgáltató Művek Kft.-t megalapításában. 2014-ben a szépreményű, ám néhány év múlva a végelszámolás sorsára jutó Leonar3Do élén találjuk, mint vezérigazgató. 2014 és 2017 között az OTP leányvállalatánál, a PortfoLion Kockázat Tőkealap-kezelő Zrt.-nél partner. Ügyvezeti és részben tulajdonolja az Admasys International Kft.-t. Ügyvezetője a DOC Capital Kft., amelynek tulajdonosa a DayOne Közép-Kelet Európai Kockázati Tőkealap, a kft. ügyvezető partnere. Mindeközben ügyvezetője a Kollektív Fotógráfia Kft.-nek, amelyben Szegvári Katalin fiával, Barakonyi Szabolcs fotóriporterrel együtt -a Bazin Kft.-n keresztül- társtulajdonos.


Next Post

Pataki Róbert

pén nov 24 , 2023
Keresés Search Pataki a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a rotterdami Erasmus Egyetemen folytatott nemzetközi pénzügyi és marketing menedzsment tanulmányokat. Szakmai pályafutását 1995-ben kezdte, a hágai Project Finance International cégnél dolgozott befektetési elemzőként, majd 1996-ban a Nutricia Netherlands BV pénzügyi elemzője lett. Az Accenture (Andersen Consulting) tanácsadó céghez 1996-ban […]
Pataki Róbert