Hacktivity Kft.

Keresés

A Hacktivity Rendezvényszervező Korlátolt Felelősségű Társaságot 2003-ban hívta életre egy csapat it-biztonsági szakember, azzal a céllal, hogy fórumot és lehetőséget biztosítsanak a hasonló érdeklődésű szakmabelieknek tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre. Mára egyetlen tagja maradt a társaságnak: Marosi-Bauer Attilára, a tulajdonosra és egyben ügyvezetőre. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát Közép-Kelet Európa legnagyobb kiberbiztonsági konferenciája, amely évről évre színvonalasabb programokkal és egyre növekvő nemzetközi közönséggel büszkélkedhet. Fennállásának 17 éve alatt a Hacktivity branddé vált a régióban, így a hazai résztvevők mellett már rendszeresen több, mint 20 országból érkeznek látogatók, hogy olyan mély szakmai ismeretekkel gazdagodjanak és olyan kapcsolatokat építsenek, amelyre más rendezvényeken nem nyílna lehetőségük.


Next Post

Alza

vas nov 26 , 2023
Keresés Search Az Alza -saját bevallása szerint- piacvezető és trendteremtő e-kereskedelmi cég, amit nemcsak a 2019-ben elért rekordmértékű 29,3 milliárd cseh koronás nettó forgalma bizonyít, hanem számos újítása is. Az online kereskedelem területén (egyedülálló önkiszolgáló „A jövő boltja” üzletek, saját AlzaExpres futárszolgálat, kriptovalutával történő fizetés és értékesítés a BTC és […]
ZX-81