Budai László

    Budai László
    Keresés

    Budai LászlóBudai László az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd római katolikus hittudományi képzésben vett részt Egerben és Budapesten 1986 és 1989 között. 2000-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végzett művelődésszervezőként és kulturális menedzserként.

    Pályájának elején művelődésszervező Somlószőlősön, majd Szigetszentmiklóson. 2000 és 2008 között a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségi tagja, majd 2011-ig a Magyar Rádió Közalapítványé. 2005-től tíz éven át a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. 1998 óta számos rádiós és televíziós műsor, valamint dokumentumfilm tanácsadója vagy szakértője, publikációk társszerzője.

    Az elmúlt években a Misszió Tours Kft.-ben töltött be vezetői pozíciókat. A Kárpát-medence különböző részeibe, Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába és – a lengyel–magyar barátság erősítéséhez – Lengyelországba is szervez zarándoklatokat és programokat, továbbá a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje.


    Fel!