Béres András Zoltán

Béres András2021 augusztus 1-jétől Béres András tölti be a Technology Presales Division Portfolio Management vezetői pozícióját a T-Systems-nél. Béres  tanulmányait elsősorban távközlési és informatikai szakon végezte, majd a Szent István Egyetemen gazdasági mesterdiplomát szerzett. Karrierjét még gyakornokként a Matáv-nál kezdte, majd egy kis kitérő után 2008-ban csatlakozott az Invitel/Invitech-hez, ahol 2021-ig több pozíciót is betöltött. Béres az elmúlt tíz évben vezetői pozíciókban dolgozott és felelt többek között a vállalat ICT szolgáltatás portfóliójáért, illetve a termékfejlesztésért. Az elmúlt években számos transzformációs projektben is részt vett, melynek során aktív részese és alakítója volt egy hagyományos telekommunikációs cég átalakulásának, a hazai piac egyik meghatározó ICT szolgáltatója megteremtésének.

A portfolio management terület felelőssége, hogy a T-Systems által nyújtott élenjáró technológiákat rugalmas szolgáltatások vagy sztenderdizált megoldások formájában az ügyfelek széles körének, akár a kis-és középvállalatok számára is elérhetővé tegye, biztosítva ezzel a vállalatok digitalizációját a versenyképességük erősítése érdekében.