Trumpnak is megtetszett a magyar Mesterséges Intelligencia Koalíció

Donald Trump rendeletet adott ki hétfőn a mesterséges intelligencia kutatásáról és fejlesztéséről. Az amerikai elnök ebben arra utasította a szövetségi kormányzati hivatalokat és ügynökségeket, hogy – kiemelt fontosságúnak tekintve a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztését – bocsássanak rendelkezésre nagyobb erőforrásokat és biztosítsanak több beruházást a kutatás-fejlesztéshez, tegyék lehetővé szélesebb körben a hozzáférést a szövetségi adatbázishoz és számítógép-kapacitásokhoz, kínálják a megfelelő képzési programokat, ösztöndíjakat, továbbá készítsék fel az embereket a mesterséges intelligencia új korszakára.

Az Amerikai AI Kezdeményezés néven aláírt elnöki rendelet egyúttal szorgalmazza, hogy a szövetségi hivatalok és ügynökségek, miközben nagyobb hozzáférést biztosítanak a kormányzati adatbázisokhoz és a számítógépes rendszerekhez, őrizzék meg ezek biztonságát, bizalmas jellegét. Arra is felhívja az érintetteket, hogy „védjék meg a polgári szabadságjogokat, a jogot a magánélethez és az amerikai értékrendet”. Az elnöki rendelet célja, hogy megőrizze az Egyesült Államok jelenleg meglévő előnyét a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében. Elemzők és a tudományos élet szereplői ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy Amerika még mindig világelső az AI terén, de más országok is, például Kína erőteljesen beruháznak, és felzárkózóban vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mattheisen a Microsoft Magyarország élén

hét febr 18 , 2019
ShareTweetPinShareChristopher Mattheisent nevezték ki a Microsoft Magyarország új ügyvezető igazgatójának, aki március 4-től tölti be a pozíciót és irányítja a cég tevékenységét – közölte a Microsoft. Az elmúlt több mint két évtizedben Mattheisen a telekommunikációs és informatikai szektorban dolgozott vezető beosztásban. Karrierje a magyarországi Westel 900-nál indult, majd marketing, értékesítési […]
Christopher Mattheisen

És még ez is...