Trumpleráj: az elnök szerint a közösségi média diszkriminatív

Donald Trump szombaton több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta. (Érted! Épp egy közösségi médiumban. A -szerk- megj.) Az elnök nemtetszését fejezte ki jobboldali vagy jobboldalinak tartott személyiségek egyes platformokon történt felfüggesztését, kitiltását. Nem nevezte meg ugyan, hogy kire vagy kikre gondolt, de bejegyzései közvetlenül azután jelentek meg, hogy több közösségi oldal is – köztük a Facebook vagy a Spotify – kitiltotta az összeesküvési elméleteiről ismert Alex Jones publicistát. Kedden a Twitter is felfüggesztette a kommentátort, de csak egy hétre. „A közösségi hálók teljes mértékben diszkriminálják a republikánus/konzervatív hangokat” – írta Trump, hozzátéve, hogy a kormány ezt nem fogja annyiban hagyni. „Sok jobboldali ember véleményét elhallgattatják, miközben másokéval semmit sem tesznek” – közölte, majd egy másik Twitter-bejegyzésben azt hangoztatta, hogy „a cenzúra nagyon veszélyes valami”. Egy harmadik mikroblog-bejegyzésében pedig leszögezte: „nincs még egy olyan hamishír-gyártó, mint a CNN vagy az MSNBC és én mégsem kérem, hogy hagyjanak fel beteges magatartásukkal”. Trump már júliusban kijelentette: kormányzata megvizsgálja a közösségi platformok azon gyakorlatát, amely szerinte elnyomja, alig láthatóvá zsugorítja konzervatív személyiségek vagy csoportok jelenlétét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Varga: az online számlázással tíz százalék alá csökkenhet az adóelkerülés mértéke

ked aug 21 , 2018
Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen – akár tíz százalék alá is – csökkenhet az adóelkerülés mértéke – állítja Varga Mihály pénzügyminiszter. […]
Varga Mihály

És még ez is...