Trianon: nem vált be a kontaktkövető alkalmazás

Franciaországban nem vált be eddig a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett szoftver, miután négy héttel a bevezetése után csak 14 fertőzésgyanús esetet jelzett – közölte a francia kormány.

A franciáknak alig két százaléka töltötte le a mobiltelefonjára a StopCovid elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül egy fertőzött felhasználó névtelen módon jelezheti a többi felhasználónak, hogy az elmúlt 24 órában egymás közelébe kerültek. Cédric O digitálisügyi államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta: a másfél millió felhasználó közül eddig alig 68 felhasználó jelezte az alkalmazáson keresztül a többieknek, hogy fertőzött, és csak 14-en kaptak automatikusan figyelmezető értesítést arról, hogy egy vagy két fertőzött közelébe kerültek. A francia kormány szerint a lakosság két százaléka, mintegy másfélmillióan töltötték le a StopCovidot, ami töredéke a németországi változatnak, a szomszédos országban ugyanis tízmillió alkalommal töltötték le az applikációt – ismerte el az államtitkár. Szerinte ugyanakkor a különbség Németországhoz képest nem mond semmit a francia változatról, hanem inkább a két ország köti kulturális különbségről, és a járvánnyal szembeni viselkedésekről árul el valamit.

Olaszországban is viszonylag kevesen töltötték le az alkalmazást, Nagy Britanniában egyelőre felfüggesztették a bevezetését, Norvégiában pedig a már bevezetett applikációt használatát adatvédelmi problémák miatt egy héttel ezelőtt felfüggesztették.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A HONOR új okostelefont jelentett be

sze jún 24 , 2020
A Honor okostelefon és okoszeszköz márka a mai napon bejelentette új okostelefonját, a Honor 9A-t, amely App Gallery-vel érkezik. A Honor új okostelefonja 5000 mAh-s akkumulátorral érkezik, így 4G hálózaton akár 33 óra beszélgetési időt, akár 35 óra videolejátszást és akár 37 óra FM rádió hallgatást tesz lehetővé. A karcsú […]
Huawei

És még ez is...