Továbbfejlesztik a Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatást


Továbbfejlesztik a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) által elindított Kontakt jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és a Sinosz elnöke. Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot a Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert a Sinosz. Kósa Ádám, Sinosz elnöke a részletekről szólva elmondta, a pályázaton a Sinosz a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ), valamint a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együtt konzorciumban pályázott, és nyert el 1,4 milliárd forintot. Az elnyert összegből fejlesztik majd tovább a Kontakt szolgáltatásának már meglévő rendszerét, hogy alkalmas legyen a látássérülteknek segítő „Távszem” nevű szolgáltatás befogadására.

A Távszem a jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatáshoz hasonlóan egy okoseszközökre letölthető alkalmazás lesz, amelyen keresztül képzett szakemberek videohívásokat fogadnak majd, és az eszközök kameráján keresztül látják majd a hívó fél környezetét, illetve a problémát, amiben segíteniük kell. Az ehhez szükséges infrastruktúrát és technológiát a Sinosz biztosítja. A szövetség emellett a jelenlegi 1600-ról 1880-ra szeretné növelni egyéni ügyfeleinek a számát is, amihez új tableteket szereznek be és bocsátanak térítésmentesen az ügyfeleik részére – mondta Kósa Ádám. Az elnök kitért arra is, hogy az MTA, a konzorcium harmadik pályázójaként egy új, innovatív jelnyelvi szótárat fejleszt, hogy a Kontaktban dolgozó munkatársak és az ügyfelek jelnyelvi tudása pontosabb legyen, a kommunikáció pedig ezáltal gördülékenyebb.

Kósa elmondása szerint a 2014-ben elindított Kontakt tolmácsszolgáltatásban már 309 ezer hívás valósult meg mintegy 9500 órában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

DC 10: átadták Magyarország legkorszerűbb adatközpontját

szo nov 25 , 2017
Az Invitech Solutions elkészült a „DC10” elnevezésű adatközpontja bővítésének első ütemével. A bővítés tervezésekor az volt a cél, hogy a rendelkezésre állásra vonatkozó igen szigorú nemzetközi előírásoknak és szabványoknak mindenben megfelelő, a legkorszerűbb biztonsági rendszerekkel ellátott létesítményt valósítsanak meg. A több mint ezer négyzetméteres új egység, a „DC10-III” első ütemének átadásán […]

És még ez is...