Tovább nő a kuponpiac

 

A bónuszokat/kuponokat értékesítő cégek közötti ádáz küzdelem a vásárlókért nem csökkent 2012-ben sem. Elemzők szerint az erőteljes verseny érthető – minden mért adat arról tanúskodik, hogy ez a piac ugyanolyan dinamikával növekszik továbbra is, ahogy korábban. A GKIeNET kutatása szerint tavaly összesen 4,2 milliárd forint forgalmat bonyolított piac. A kutatók által megfigyelt húsz cég közül az élboly teljesítménye kiemelkedő a többiekhez képest. Ajánlatszámot tekintve az első három értékesítő a piac harmadát, míg forgalom tekintetében már közel 70 százalékát adja. Mindez nem jelenti azt, hogy a kisebb árbevételt elérő cégek a „nagyokhoz” képest ügyetlenebbek, de elsősorban a piacra legkorábban belépő három szereplőnek sikerült ismert márkává is válnia, melynek megléte elengedhetetlen a kereskedő partnerek bevonásához, és persze a vásárlói tömegek eléréséhez. A piac „középmezőnyében” már, sokkal inkább megfigyelhetők a specializáció jelei, vagyis az egyes szegmensekre, speciális célközönségre szakosodás. Ilyen oldal például a kismamák igényeit lefedő Babakassza.hu, a NeMaradjLe.hu, amelyik csak utazási ajánlatokat kínál, de ide sorolható akár a Citybrands.hu is, mivel csak néhány szolgáltatási típust kínál egy jól behatárolható fogyasztói szegmensnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem észlelik a betörések túlnyomó többségét

szo jún 30 , 2012
  Bár több ezer kiberbiztonásgot fenyegető támadás történik naponta, ennek ellenére a cégek 94 százaléka nem is tudja, hogy feltörték a rendszereiket, illetve csak csak hosszú idő múltán jut tudomásukra. A nagyobb cégeket már vagy feltörték, vagy fel akarják törni, aminek következtében jelentős veszteségeket szenvednek el az információ kezelésben, a […]
ZX-81

És még ez is...