mínuszos.hu

Tömeges vádemelési javaslat a pécsi egyetemi vesztegetési ügyében

ZX-81

Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben – hangzott el az m1 Kékfény című műsorában hétfőn. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak. A módszer egyszerű volt: annak fejében, hogy egy cég, vagy magánszemély szerződhessen, hajlandó volt fizetni annak, aki az egyetem képviseletében eldönthette, kitől rendeljenek egy bizonyos terméket, vagy szolgáltatást. Hozzáfűzte, hogy „ezek a kérdések részben informatikai tárgykörű beszerzések, szakértői szolgáltatások körében merültek fel”. Pilisi Gábor, az NNI dél-dunántúli régióvezetőjea a korrupcióra példaként az informatikai hálózat kiépítését említette. Ott egy meglévő alhálózatba optikai szálakat kellett telepíteni, de a munkát úgy számolták el, mintha egy új alépítmény készült volna optikai szálak behúzásával. Információk szerint csak ebben az esetben 125 millió forint fiktív számlázásra került sor – írja az MTI.

Exit mobile version