Tömeges hackertámadás amerikai cégek és médiumok ellen

1

hacker-terkepTömeges hackertámadás érte az Egyesült Államokban több internetes világcég és médium szervereit.

Két-három órán keresztül elérhetetlen volt a Yahoo, a Twitter, a Spotify, az eBay vagy például a PayPal portálja, továbbá nem lehetett „megnyitni” a CNN hírtelevízió, a The New York Times című napilap és a brit The Financial Times oldalait sem. (Hogy a Népszabadság weboldalát már nem is említjük. A -szerk- megj.) Zavar volt egyes fizetős televíziós és filmes szolgáltatók – például a Netflix vagy az HBO – elérésében is, és megszakadt az elérhetősége a Dyn doménnév-szolgáltatónak, amely ötszáz alkalmazottjával a világ egyik legnagyobb forgalmú internetes oldala.

A tömeges hackertámadás reggel az Egyesült Királyságból indult, majd a szolgáltatók kifejezetten amerikai szájtjai ellen irányult. A támadásnak két nagy hulláma volt, az első az Egyesült Államok keleti partvidékét és a déli Texas szövetségi államot érte, a második pedig már inkább a nyugati parton bénított meg weboldalakat. A szövetségi belbiztonsági minisztérium bejelentette: megindították a vizsgálatot, s minden „lehetséges okot” kivizsgálnak. Egyelőre nem közölték, hogy kit vagy kiket gyanúsítanak.

One thought on “Tömeges hackertámadás amerikai cégek és médiumok ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Bosch csoport kedveli Magyarországot

hét okt 24 , 2016
A Bosch csoport hosszú távra tervez Magyarországon. A Bosch csoport tavaly 37 milliárd forintot, az előző évinél 23 százalékkal többet fordított magyarországi kutatás-fejlesztésre, 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel mintegy hatszáz új munkahelyet hoz létre – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután megbeszélést folytatott a cég leköszönő és […]
Daniel Korioth, Bosch

És még ez is...