Tomb raider: a morbid mobil menő

 

A mobiltechnológia felhasználásával igyekszik hozzájárulni az elhunytakról való megemlékezéshez egy kínai temető. A sina.com hírportál jelentése szerint a rendhagyó ötlettel egy Liaoning tartománybeli város, Senjang egyik temetője rukkolt elő. A tervek szerint az ott lévő sírokat – a hozzátartozók megkérdezése és jóváhagyása után – a széles körben elterjedt QR-kódokkal látják majd el, amelyeket bárki le tud olvasni okostelefonjával. A kód egy honlapra irányítja az érdeklődőket, ahol az elhunyt életéről olvashatnak, képeket és videókat nézhetnek meg róla, illetve olyan tartalmakat böngészhetnek, amelyeket az elhunyt rokonai és barátai töltöttek fel a portálra. A hozzátartozók eddig tucatnyian jelezték, hogy részt kívánnak venni a “virtuális megemlékezésben”. A kínai közvéleményt megosztja az ötlet. A támogatók elsősorban azt emelik ki, hogy nagyszerű dolog a modern technológiát a múlt felidézésére használni, az ellenzők szerint ugyanakkor az elgondolás abszurd és tiszteletlenség a halottakkal szemben, akik még a temetőben sem lelhetnek békére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Így serkenthető a Like-olás

sze ápr 3 , 2013
Számtalan módszer született már a like-olók aktívitásának felkeltésére. Az Ipsos nemzetközi kutatásából kiderült, hogy a legnagyobb mértékben a nyereményjátékok buzdítanak, valamint a meglévő és az újonnan bevezetendő termékekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás lehetősége. Ezen a területen a nemzetközi átlag 52 százalék, Magyarországon azonban a 61 százalékot is eléri. Nemzetközi szinten ötven százaléknyian […]

És még ez is...