Többet költünk hírközlésre, mint kultúrára

Miskolci-Nemzeti-SzinhazAz első fél évben a magyar lakosság egy főre jutó havi összes kiadása 72 214 forint volt, amelynek 27 százalékát élelmiszerre, 23 százalékát lakásfenntartásra költötték, közlekedésre fejenként mintegy nyolcezer, egészségügyre pedig több mint 3500 forintot fordítottak, ez a négy kiadási tétel tette ki az összes költés közel kétharmadát – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett első fél éves jelentésből.

Hírközlésre fejenként havonta 4776 forintot költöttek a háztartások, ezen belül a mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére, valamint az internet önálló vagy valamilyen távközlési csomagban való előfizetésére fordították a befizetett összeg 48, illetve 42 százalékét – tették hozzá. Kultúrára, szórakozásra egy főre számítva mintegy 3600 forint jutott, ennek közel háromtizede moziba, színházba, koncertre járásra és egyéb szabadidős tevékenységekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nagy fantáziát lát az XOFT-ban a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

ked nov 3 , 2015
Kilencven millió forint tőkét fektet a kiskereskedelmi- és vendéglátó egységeket támogató szoftvereket fejlesztő XOFT Kft.-be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) — írja az MTI. A közlemény szerint az összeget a legújabb fejlesztésének bevezetéséhez és elterjesztéséhez szükséges értékesítési és marketing kiadásokra, illetve az alkalmazotti létszám növelésére fordítja a pécsi cég. A […]

Friss, ropogós