Egyre több városban lehet előfizetni a Vodafone gigabites internetére

Révész Balázs VodafoneA Vodafone tavaly augusztusban bejelentett 1 Gigabit sebességű internetszolgáltatása mára meghaladta a 1,5 millió végpontok számát Magyarországon. A tavalyi bejelentésekor a Vodafone új 1 Gigabit sebességű internete először Budapesten és Miskolcon, vezetékes hálózati fejlesztéseknek köszönhetően azonban ma már számos városban, így például Debrecenben, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Pécsett, valamint egyes környező településeiken is elérhető. A Vodafone emellett bejelentette, hogy új ügyfeleinek a szupergyors 1 Gigabit sebességű vezetékes internetét az iskolakezdési időszakban két hónapig díjmentesen teszi elérhetővé azért, hogy az elkövetkezendő időszakban ezzel is segítse a családoknak az iskolakezdést. Ajánlatuk új, egyéni előfizetők számára, visszavonásig érvényes.

„Folyamatosan fejlesztjük hálózatainkat, annak érdekében, hogy ügyfeleink a tőlünk megszokott és elvárt szolgáltatásokat vehessék igénybe. Igyekszünk mindent megtenni, hogy minél stabilabb és magasabb minőségű élményt tudjunk nyújtani a már meglévő ügyfélkörünknek, továbbá folyamatosan vizsgáljuk azon területeket, ahol a jövőben vezetékes hálózatot tudunk kiépíteni, ezáltal biztosítva leendő ügyfeleink számára a kommunikáció és szórakozás lehetőségét” – mondta Révész Balázs, a Vodafone Magyarország Lakossági Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tanácsok a tökéletes kiadó szoba megtalálásához

sze szept 1 , 2021
ShareTweetPinShareA kiadó szoba Budapesten a kapós kategóriában szokott lenni, azonban még így is sokan megbánják a döntésüket. Sokszor egyetemisták keresnek olcsóbb szobákat, máskor azok választják ezt a megoldást, akik most kezdik el a munkát, és szeretnének az első évben a megtakarításra koncentrálni. Ha azonban nem akarjuk szenvedéssel tölteni a következő […]
kiadó szoba

És még ez is...