Több orosz hatóság is a belügyekbe való beavatkozástól óvta a Google-t

Több orosz hatóság is levélben figyelmeztette a Google amerikai internet-technológiai óriásvállalatot, hogy tartózkodjon az Oroszország belügyeibe való beavatkozásától a küszöbönálló regionális és helyhatósági választásokkal, valamint a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett tüntetésekkel kapcsolatban. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), a Központ Választási Bizottság, a főügyészség és a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat az orosz parlamenti felsőház államszuverenitás-védelmi és a belügyekbe való beavatkozás megelőzésében illetékes ideiglenes bizottságának ülésén számolt be a Google-hoz intézett figyelmeztetésekről.

Vasárnap az Oroszországi Föderáció 22 alanya – köztük Moszkva – élére választanak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaznak, az Állami Duma (parlamenti alsóház) négy képviselői körzetében pedig pótválasztást tartanak. Ugyanerre a napra Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és követői országos – a hatóságok által számos településen nem engedélyezett – tiltakozást hirdettek meg a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. Navalnij egyébként éppen harmincnapos “adminisztratív elzárását” tölti a nyilvános megmozdulások szervezésére vonatkozó orosz törvényi előírások megsértése miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Sárecz az Antenna Hungária élén

csü szept 6 , 2018
Sárecz Zsoltot nevezték ki az Antenna Hungária Zrt. (AH) vezérigazgatókának. Sárecz több évtizedes távközlési iparban és pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatokkal, valamint vállalatvezetői gyakorlattal rendelkező szakember. Pályafutását könyvvizsgálóként kezdte, majd 1996 és 2011 között az Invitel Távközlési Zrt.-nél (előtte Vivendi Telecomnál) töltött be különböző vezetői tisztségeket: 1996-2001-ig először a vállalat pénzügyi igazgatója, majd […]