Tíz körömmel kapaszkodunk a munkahelyünkbe

Egy éve még a kellemes és egészséges munkakörnyezet is az egyike volt annak az öt legfontosabb szempontnak, ami alapján vonzónak tartottak az emberek egy munkahelyet. A járvány rengeteg változást hozott, mára a stabilitás vagy a közvetlen vezető személye került előtérbe a munkahely értékelésekor. Egy friss kutatás szerint a munkahelyeken bevezetett járványügyi intézkedéseket pozitívan értékelik a dolgozók, ami a jelenlegi bizonytalan környezetben szintén hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen kevesebben akarnak munkahelyet váltani, mint egy éve ilyenkor. „Megváltozott a munkaidőm, megnőtt az elvégzendő munka mennyisége, módosították a feladatkörömet, otthonról dolgozom, mások a munkatársaim” – jellemzően ezeket a változásokat élték meg az emberek a munkahelyükön tavasszal. Nem volt egyszerű az alkalmazkodás az új helyzethez, ennek ellenére százból több mint hatvan dolgozó alapvetően elégedett volt a járvánnyal kapcsolatos munkahelyi intézkedésekkel. Főleg azt díjazták, ha a munkaadó minden tőle telhetőt megtett a munkahelyek megőrzéséért, a cég működőképességének fenntartásáért. Nagyra értékelték azt is, ha a vezetés gyorsan lépett és korrekt módon tájékoztatta a dolgozóit.

A járvány változást hozott abban is, hogy a dolgozók mi alapján ítélik meg a munkahelyüket. Az emberek kétharmada számára továbbra is elsődleges, hogy bejelentett munkaviszonyt ajánljon a munkáltató. Az egy évvel korábban készült, hasonló felmérés eredményéhez képest azonban érezhetően előtérbe került a munkahely stabilitása és a közvetlen vezető személye. Az, hogy jól ki lehessen jönni a vezetővel még fontosabb szempont, mint az, hogy ugyanazért a munkáért magasabb fizetést kapjanak. Százból csak 17-en tervezik jelenleg, hogy munkahelyet váltanak, 13-an már egy éven belül. Főleg a fiatal fővárosiak, valamint azok a dolgozók keresnek új állást, akik a járvány miatt a jelenlegi munkahelyükön valamilyen megterhelő, nyugtalanító változást tapasztaltak. Egy éve ez az arány még jóval magasabb volt, ami egyértelműen arra utal, hogy a koronavírus a munkaerőpiacon nagyobb óvatosságra készteti a munkavállalókat. A kutatás megerősítette, hogy a cégek járványügyi intézkedései jelentősen befolyásolták a dolgozók munkahelyváltási terveit. A megkérdezettek harmada számolt be arról, hogy még ha korábban fontolgatta is, most kevésbé szeretné otthagyni meglévő állását, és csak fele ennyien mondták ennek az ellenkezőjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hiába loptak számítógépet és televíziót

ked nov 17 , 2020
A balassagyarmati rendőrök megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek az eltulajdonított tárgyakat. A rendőrségre 2020. november 9-én 18 óra 31 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy balassagyarmati ingatlanba ismeretlen személyek betörtek. A rendőrök beazonosították és november 10-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 37 éves P. Gábort és társát, a […]
laptop tolvaj

És még ez is...