Tíz év börtön mobiltelefon lopásért

 

Tíz év börtönre és pénzbüntetésre ítéltek egy nőt Kínában munkaadója mobiltelefonjának eltulajdonításáért – adta hírül a sina.com hírportál nyomán az MTI. A 48 éves nő dühében lopta el a telefont, mivel munkaadója több hétig visszatartotta fizetését, és többszöri kérésére sem volt hajlandó rendezni a számlát. A házi segítőként a családnál dolgozó nő úgy gondolta, a telefonnal „kárpótolja magát”. A megfigyelő kamerák azonban leleplezték őt, és a csaknem 70 ezer jüan (2,5 millió forint) értékű mobiltelefon is előkerült. A Honan (Henan) tartománybeli bíróság épp a telefon árával indokolta a 10 éves börtönbüntetést és a 20 ezer jüanos (714 ezer forint) pénzbírságot. Jogászok és magánemberek ugyanakkor túlságosan szigorúnak tartják a büntetést, mondván, az egyszerű származású házi segítő nem volt tudatában annak, hogy milyen drága készüléket tulajdonított el, és kizárólag bérének ki nem fizetése miatt cselekedett így. Az eset óriási vitát váltott ki a több százmilliós mikroblogoló közösség tagjai közt, a többség társadalmi igazságtalanságnak tekintette az ügyet, és felháborodásának adott hangot. Sokak szerint a bíróság a gazdagoknak kedvez, s a szegények érdekeit lábbal tiporja. Az ügy hét eleji kipattanása óta több jogász is szakmai segítséget ajánlott fel az elítélt nőnek a döntés elleni fellebbezéshez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Épül a 4G-s mobilhálózat Németországban

csü júl 5 , 2012
ShareTweetPinShare  Az év végére száz német nagyvárosra terjed ki a Deutsche Telekom (DT) negyedik generációs (4G/LTE) mobilhálózata, amely az eddigieknél nagyságrendekkel gyorsabb mobilinternet-kapcsolatot biztosít. Németországban négy mobilszolgáltató (Deutsche Telekom, E-Plus, O2, Vodafone) fejleszt a negyedik generációs LTE (Long Term Evolution) adatátviteli szabványon alapuló hálózatot. A 2010-ben lebonyolított frekvenciahasználati tendereken összesen […]
internet, hotline

És még ez is...