Tisztogatások az Apple-nél

 

Az Apple a napokban két felső vezetőjétől vált meg. A vállalat közleménye szerint a menedzsment átszervezése „a hardverért, a szoftverért és a szolgáltatásokért felelős csoportok között még hatékonyabbá fogja tenni az együttműködést”. A távozó vezetők ugyanakkor a fogyasztókat is érintő, sajtónyilvánosságot kapott hibákat követtek el – szakértők és belsős források azt mondják, ez a lépés valódi oka — írja az itcafe.hu. Az egyik áldozat Scott Forstall, aki az iOS fejlesztését irányította. Forstall gyakran lépett színpadra a termékbejelentésekkor, és potenciális vezérigazgató-jelöltként is emlegették. Az utóbbi időben azonban több, az ő felelősségi köréhez tartozó termék – így a reklámozottaknál szerényebb képességekkel rendelkező Siri asszisztens és a Maps térkép –, került közel félkész állapotban piacra. A másik lapátra tett vezető John Browett, aki mindössze fél éve érkezett a céghez. Első jelentős lépése a sajtóhoz is eljutó botrányt kavart: csökkenteni akarta a személyzet létszámát és a munkaórákat a vállalat exkluzív boltjaiban, de aztán a dolgozói tiltakozás hatására visszavonta az utólag „hibának” minősített tervet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-útdíj: négyen maradtak állva

ked nov 6 , 2012
ShareTweetPinShare  A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek megfelelt négy induló közül valamennyi benyújtotta ajánlatát a megadott határidőig, a tárgyalások a jövő hét elején kezdődnek – közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) hétfőn. Az ÁAK – a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően […]
ZX-81

És még ez is...