mínuszos.hu

TIER 3-as adatközpontot épít a SYNERGON

 

Zöldmezős beruházással Tier 3-as besorolású adatközpontot (datacenter) hoz létre a SYNERGON Informatika Nyrt. annak érdekében, hogy a jövőben Magyarországon lehessen a térség legfejlettebb, megújuló energiaforrások hasznosítása révén működtetett szerverközpontja. A Tier 3-as besorolású szerverközpont energiaellátását, illetve hűtését a zöld-technológia elveknek megfelelően, megújuló energia hasznosítása révén valósítaná meg a társaság, amelyre a PannErgy mérnökei dolgoznak ki alternatívákat a két társaság megállapodása alapján. A tervek szerint ötezer négyzetméteres, a jövő év második, vagy harmadik negyedévében induló induló zöldmezős beruházás értéke elérheti a 18 millió eurót is, amelynek finanszírozását a SYNERGON részben pályázati forrásokból, részben banki finanszírozásból, másrészt saját erőből kívánja fedezni. A projekt megtérülését nagyban segítheti a SYNERGON meglévő ügyfélkörének kiszolgálása az új beruházás keretében.

Exit mobile version