Terminál nélkül is fogadhatnak kártyás fizetést a kereskedők

MasterCardA magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek. Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése tette elérhetővé – írták. A SoftPos használatához a regisztráció mellett NFC-chippel ellátott okostelefon kell. A szolgáltatás használatához nyolcvanezer forint vissza nem térítendő állami támogatás is jár – hangsúlyozták.

Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a SoftPos szükségtelenné teszi más eszközök beszerzését a fizetések fogadásához. Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője hozzátette, hogy a technológia nem is drágább, mint egy hagyományos POS-terminál használata. A Doppio program indulása óta a Mastercard már több mint 19 ezer terminált helyezett ki. Emlékeztettek rá, hogy január 1-től az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetést, a vállalat ezért azt javasolja az érintetteknek, hogy mielőbb kezdjék el az igénylést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nőtt a félvezetők globális eladása a harmadik negyedévben

szo nov 21 , 2020
Nőtt a félvezetők globális eladása az idei harmadik negyedévben éves és negyedéves összevetésben – olvasható a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) honlapján. A szeptember végén lezárt három hónapban 113,60 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket világszerte, ami 5,8 százalékos növekedés éves szinten és 11 százalékos bővülés a második negyedévvel összevetve. Szeptemberben […]
áramkőr