Terjeszkedik a Kifli.hu anyavállalata

kifli.huA Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, amelyet a már meglévő piacain való terjeszkedésre, valamint a németországi online élelmiszerpiacra belépésre fordítanak – közölte a Magyarországon a Kifli.hu webáruházzal jelen lévő társaság.

A közleményben bejelentették: a 2020-as évet 300 millió eurós bevétellel zárták, amely több mint 100 százalékos éves növekedésnek felel meg. Jelenleg több mint 750 ezer vásárlóval rendelkeznek három piacon – tették hozzá. A tőkebefektetők élén a Partech francia kockázatitőke-vállalat áll, amelyet az Index Ventures, az EBRD, a J&T Banka, a Quadrille Capital, az R2G és egy korábbi befektető, az Enern követ – ismertették. Tomás Čupr, a Rohlik Group vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a pénzeszközökkel felgyorsíthatják vállalatuk növekedését, azt a technológiai és működési folyamatokba fektetik be. „Más piaci szereplőkkel ellentétben nem az a célunk, hogy kis kosárértékű rendeléseket szállítsunk ki nagyon rövid idő alatt, hanem az, hogy a családok valós igényeit elégítsük ki szerte Európában” – jegyezte meg a vezérigazgató.

A Rohlikot 2014-ben, Csehországban alapították; a vállalat Csehország és Magyarország mellett Ausztriában van még jelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Facebook elindítja Magyarországon a tényellenőrző programját

csü márc 4 , 2021
A napokban indult el Magyarországon is a tényellenőrző program a francia AFP hírügynökség bevonásával, amely a független Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat (International Fact-Checking Network) tanúsítványával rendelkezik. Amikor egy tényellenőrző hamisnak értékel egy hírt vagy egyéb tartalmat, azt a hírfolyamban lejjebb pozícionálja a Facebook, jelentősen csökkentve ezzel annak terjesztését. Ezzel a közösségi […]
Facebook

És még ez is...