Tényleg elhülyülhet az emberiség

1

csodalkozikA Würzburgi és a Nottingham Trent Egyetem Kaspersky Lab megbízásából folytatott kísérletében arra kérték a résztvevőket, hogy fontosságuk szerint rangsoroljanak különböző tárgyakat és személyeket. Az eredmény rámutatott, hogy 37 százalékuk ugyanolyan fontosnak, vagy fontosabbnak tartja okostelefonját, mint közeli barátait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy eszközeinket lassan többre becsüljük a barátainknál. A kutatásban szereplőknek bizonyos tárgyakat illetve személyeket jelképező képeket kellett elhelyezniük magukhoz viszonyítva egy sakkdiagramon. Míg a család, a barátok és a háziállatok jellemzően közelebb kerültek a táblán a résztvevőhöz az okostelefonokhoz képest, más fontos szereplőket – például munkatársakat, osztálytársakat – leelőztek a digitális eszközök.

A résztvevők csaknem harmada (29 százalék) tartja ugyanolyan fontosnak vagy fontosabbnak okostelefonját a szüleinél, míg egyötödük a partnerük esetén is így vélekedik. A válaszadók 17 százaléka rangsorolta okostelefonját a legfontosabbnak, de csak egy százalékuk vallotta minden másnál meghatározóbbnak eszközét. A telefonok által képviselt értékek, mint például a szórakozás, információ- és adattárolás ellenére a kísérletben szereplők 93 százaléka osztotta meg kérésre PIN-kódját, hozzáférést biztosítva személyes és bizalmas adataikhoz.

One thought on “Tényleg elhülyülhet az emberiség

  1. Azért egy ilyen felmérésnek köze nincs a valós viselkedéshez. (Ott sokkal rosszabb az arány. Vagy nem.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Vodafone a vezetékes piacban is lát fantáziát

hét jún 6 , 2016
A Vodafone új, Fixed Connectivity szolgáltatásaival a vállalati ügyfelek a távközlési szolgáltatásokat egy szolgáltató bevonásával vehetik igénybe — jelentette be Király István, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. A Vodafone nem titkolt célja, hogy erősítse a versenyt a menedzselt szolgáltatások piacán és szignifikáns, legalább tíz százalékos piaci részre tegyen szert az […]

És még ez is...