Távozna a BÉT-ről a Kulcs-Soft

Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft alapítójaNéhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt. A végleges döntést a cég rendkívüli közgyűlése hozza meg szeptember közepén.

Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve, 2009 októbere óta lehetett kereskedni a BÉT-en. Ezt a szakaszt zárja majd le a cég életében a részvényesi közgyűlés. A Kulcs-Soft vezetése nemrégiben fogadta el a cég 2030-ig tartó üzleti stratégiáját. A tulajdonosok és a menedzsment megállapította, hogy a kitűzött, ambiciózus bővülési- és fejlesztési tervek finanszírozását saját erőből képesek lebonyolítani, így nem érzik indokoltnak, hogy a cégrészvények a továbbiakban nyilvános kereskedésben maradjanak.

Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója„Idén először léptük át az egymilliárd forintos osztalék küszöböt, amelyet teljes egészében ki is fizetünk a részvénytulajdonosoknak. Ezzel a negyedik legnagyobb osztalékhozam-termelővé váltunk a BÉT-en” – hívja fel a figyelmet Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója. Az osztalékkifizetésről a cég rendes közgyűlése határozott április végén, az igazgatóság pedig egy rendkívüli részvényesi közgyűlés összehívásáról is döntött: ez a grémium szeptember közepén hozza meg a végső határozatot arról, hogy a Kulcs-Soft elhagyja a pesti börzét, és a továbbiakban zártkörű részvénytársaságként (Zrt.) működik tovább. A hivatalos közgyűlési határozatot követően a részvények társaság általi megvásárlása a törvényileg meghatározott részvényáron történik meg azon részvényesek esetén, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.

Megvalósultak a szakmai mérföldkövek

„Nagyságrendileg 13 milliárd forintos cégértéken vásárolja majd meg a Kulcs-Soft a részvényeit – ez pedig mindenképpen a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő piaci szereplők közé emeli a céget” – állítja Szabó, aki hozzáteszi: az angolszász cégkultúrában általánosnak számít, hogy generációváltásokon átívelő családi cég időszakosan tőzsdén, máskor zárt tulajdonban működik. „Mindenképpen a cég erejét jelzi, hogy önerőből finanszírozni tudjuk jövőbeli terveinket” – jelentette ki a vezérigazgató.

A 2030-ig tartó stratégia fontos szakmai mérföldkövei már az idei üzleti évben megvalósulnak. Sikeresen elindult partnerségi együttműködéssel a digitális faktoring, illetve az automatizált, munkabér-előleg megoldás is, de az új megoldások között említhető a sikeresen benyújtott első eÁFA-bevallás is. Az evolúció része az is, hogy az új megoldásokat már online alapokon biztosítja a Kulcs-Soft, 2030-ra szinte kizárólag felhő alapú szolgáltatások lesznek elérhetőek a cég portfoliójában. A cég digitális szolgáltatásai továbbra is a bérszámfejtésre, a könyvelőszoftverek fejlesztésére, valamint az ügyviteli terület támogatására fókuszálnak, utóbbi esetében szintén egy új, ADATPONT nevű vezetői riporting szolgáltatást vezetnek be ügyfeleknek.

Mindezeket a fejlesztéseket, és a 2030-ig tartó időszakot felölelő, átfogó üzleti stratégiát saját finanszírozásban fogják megvalósítani a tulajdonosok a rendkívüli közgyűlés felhatalmazásának alapján.

-szerk-Vélemény

A tőzsde elhagyása nyilván teljesen független attól, hogy a Magyar Nemzeti Bank idén februárban százmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A bírság összegének meghatározása során az MNB kiemelt súlyosító körülményként értékelte, hogy Kulcsár Tibor magatartását a Kulcs-Soft Nyrt. vezető tisztségviselőjeként valósította meg. Az MNB egy korábbi határozatában már megtiltotta Kulcsárnak, hogy a piaci visszaélésekről szóló rendelet piaci manipulációra vonatkozó rendelkezéseit ismételten megsértse és 30 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte. -szerk-

 


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

1,6 milliárd dollár állami támogatást kap a TI

pén aug 16 , 2024
A Texas Instruments (TI) 1,6 milliárd dollár támogatást kap az amerikai kereskedelmi minisztériumtól, hogy finanszírozza három gyár felépítését Texas és Utah szövetségi államokban. Az erről szóló előzetes megállapodásról szóló közleményt a cég pénteken tette közzé a honlapján. Az amerikai chipgyártó közlése szerint már folyamatban van a félvezető lapkákat gyártó üzemek […]
Texas Instruments

És még ez is...