Távozik a Delta Technologies-től a Microsoft-botrány egyik “főhőse”

Papp IstvánJúnius 30-i hatállyal lemondott a Delta Technologies Nyrt. igazgatósági elnöki tisztségéről, valamint igazgatósági tagságáról Papp István.

Pappot az egy éve még tevékenység nélküli, üres tőzsdei cégként működő Est Media Nyrt. igazgatósági elnökének kérték fel, hogy találja meg a megfelelő partnert a társaság fundamentumokkal való megtöltéséhez, képviselje a szakmai szempontokat a tárgyalások során, valamint dolgozza ki a társaság hazai és nemzetközi stratégiáját. Ezeket a feladatokat Papp maradéktalanul elvégezte, a Delta csoporttal létrejött tranzakció pedig lényegében lezárult. Az elnök által meghozott döntés értelmében Papp és a Delta Technologies Nyrt. együttműködése nem folytatódik. A társaság igazgatóságának feladatait a továbbiakban a testület négy tisztségében maradt tagja látja el, akik a tőzsdei cég soron következő közgyűlésén választanak új igazgatósági elnököt a tagok közül – írta közleményében a társaság.

Ugyancsak június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről Szlankó János, a tőzsdei társaság igazgatósági tagja is.

Vélemény
Papp István volt az, akinek a vezetése alatt Microsoft hazai leányvállalata nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket közvetítő cégeknek, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek. Papp egy rövid szingapuri kitérő után 2016-ban a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökhelyettesi székébe távozott. A -szerk- megj.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.