Távgyógyító megoldást fejlesztett a Tigra vezette konzorcium

telemedicina netDoktorA Tigra vezette konzorcium egy négy és fél éves telemedicina szolgáltatásokat fejlesztő, uniós támogatású  programot zárt le.

Hoffmann Zoltán, a konzorciumvezető Tigra Kft. innovációs igazgatója közölte, a 2,486 milliárd forintos projekt – melyben a Di-Care Zrt., iCollWare Kft. és az Óbudai Egyetem is részt vett – költségeinek csaknem 74 százalékát uniós támogatás fedezte. A szakember elmondta, hogy ugyan a telemedicina nem újdonság, a projekt 2017-es indulásig az ellátási forma Magyarországon nem került be a finanszírozás rendszerébe. Ezért egyik céljuk az volt, hogy nemzetközi tapasztalatok alapján javaslatokat tegyenek az ellátás hazai szabályozására, valamint olyan üzleti modellt dolgozzanak ki, amely hosszú távon fenntarthatóan működtethetővé teszi a szolgáltatást. A koronavírus-járvány következményeként is egy 2020-as kormányrendelet részben rendezte az ellátás jogi és finanszírozási környezetét – tette hozzá.

A konzorcium résztvevői a pácienseken végzett kétszázezer mérési adatsor felhasználásával 18 szoftvert fejlesztettek ki, amelyek például lehetővé teszik az enyhe kognitív zavarok korai előrejelzését, a prevenció hatékonyságának növelését, javítják a betegkövetést, a metabolikus szindróma kezelését vagy a periferiális érbetegségek rehabilitációját. A pilot projektekben mintegy száz egészségügyi szakdolgozó és orvos vett részt, és ugyanennyien kapcsolódtak be a kutatás-fejlesztési munkába. Hoffmann hangsúlyozta: céljuk, hogy a projekt során született üzletileg is hasznosítható eredmények minél hamarabb bekerüljenek az ellátásba, mert ezzel csökkenthető az indokolatlan orvos-beteg találkozók száma, pontosabb diagnózis adható és részben elkerülhetők a kórházi fertőzések.

A 25 éve alapított, több mint hatszáz alkalmazottat foglalkoztató Tigra csoport a magyar és nemzetközi piacon nyújt informatikai szolgáltatásokat. A társaságnál 100-150 szakember dolgozik országos it-rendszerek fejlesztésén és működtetésén. A cég fejlesztette az Országos Mentőszolgálat informatikai rendszerét, jelenleg más projektek mellett a föld- és ingatlan nyilvántartás, illetve az anyakönyvi rendszer digitalizálásán dolgoznak. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Tigra Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2021-ben 12,553 milliárd forint volt, ami 16 százalékkal maradt el az előző évitől. A vállalkozás adózás utáni eredménye 2021-ben 434 millió forint, ami a 2020-as hatvan százaléka volt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bluetooth-os hangszórós lámpát dob piacra az IKEA

csü márc 24 , 2022
Áprilistól a VAPPEBY segít elviselhetetlenné tenni a kertszomszédok életét: nincs mese, vége a csendnek, nyugalomnak, a madárcsicsergésnek. Köszönjük IKEA! Az IKEA öszvér zajforrása az első olyan Bluetooth hangszóró, amely Spotify Tap funkcióval is rendelkezik, és még kerti lámpa is. (Csak abban bízhatunk, hogy a lámpa fényére összegyűlő szúnyoghad gyorsan véget […]
VAPPEBY

És még ez is...