Tavaly rekordott döntött az online kiskereskedelem

A belföldi online kiskereskedelem bruttó 909 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami rekord mértékben, 45 százalékkal haladta meg a 2019-es szintet a GKI Digital és az Árukereső.hu legfrissebb közös kutatása szerint.

A hazai e-kereskedelem az előző évek folyamatos, 16-18 százalék közötti bővülését alapul véve legalább három évet ugrott előre a fejlődésben 2020-ban – összegezték a kutatás eredményét. A koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációt, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és átformálta a vásárlói szokásokat. Az online szektort és a kiszolgálásában részt vevő logisztikát nem hátráltatták leállások vagy bezárások, a járvány egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem. A 2020-as rekord eredmény okai között említették, hogy a boltbezárások, kijárási korlátozások és tiltások tavasszal és az év utolsó hónapjaiban is mesterségesen terelték az online áruházak felé a vásárlókat. Emellett a más ágazatból elbocsátott munkaerő szinte azonnal megjelent az online kiskereskedelmet is kiszolgáló logisztikai, szállítmányozási szektorban, ami megoldotta a terület évek óta tartó munkaerő-hiányát.

A home office-ra és a digitális oktatásra átállás miatt a műszaki és számítástechnikai termékek online forgalma kiugróan, 35-40 százalékkal nőtt tavaly. A bővülés az előrehozott és az átcsoportosított költések miatt az első fél évben volt nagyobb. A barkácseszközöknél és lakásfelszereléseknél is jelentős fejlődést hozott az előző év. A legnagyobb nyertes ugyanakkor az online ruházati szektor, valamint az élelmiszereket, illetve a drogériai és a háztartási termékeket magában foglaló online FMCG-szektor volt, utóbbi esetében a forgalom éves szinten 65 százalék felett bővült. A ruházati cikkeknél a tavaszi boltzár miatt olyan változások jelentek meg a vásárlói magatartásban, ami az elmúlt években a piacra belépő nemzetközi szereplők tapasztalatával együtt a szektor forgalmát több mint kétszeresére növelte. A megnőtt rendelésszám mellett a vírushelyzet a kézbesítési és átvételi szokásokat is formálta. A kézbesítési-piac igazi nyertesének 2020-ban a futárszolgálatok tekinthetők, mivel a házhoz kért rendelések volumene emelkedett leginkább. A csomagpontok, saját átvételi pontok igénybevétele viszont átmenetileg csökkent a korlátozások miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Harmincmilliárd dollárt veszítenek az e-kereskedelmi vállalkozások

hét márc 29 , 2021
ShareTweetPinShareA globális e-kereskedelmi piacon évente húsz százalékkal nő a bankkártya tulajdonosok által kezdeményezett visszaterhelési eljárások száma, tavaly több mint harmincmilliárd dollárt tett ki az online értékesítő vállalkozások ezekből származó vesztesége. Az európai piacon már megjelent az első digitális fizetési szolgáltató, amely a vállalkozásokat teljes egészében mentesíti a visszaterhelésekhez kapcsolódó pénzügyi […]
dollár

És még ez is...